
Fotó: ifj.Farkas Antal
Kritikus állapotban továbbra is az intenzív osztályon ápolják Buzánszky Jenőt, az Aranycsapat legendás labdarúgóját, aki pénteken került kórházba.
2014. december 16., 18:522014. december 16., 18:52
Az olimpiai bajnok, világbajnoki ezüstérmes sportembert aznap meg is operálták. Fia szombaton a Fourfourtwo.hu magazin honlapjának úgy nyilatkozott, hogy édesapja az esztergomi kórházban fontos operáción esett át.
Ifjabb Buzánszky Jenő kedden a portálnak azt mondta: édesapját továbbra is az intenzív osztályon ápolják, állapota több mint három nappal a műtét után is kritikus.
Hozzátette: a család és a kórház továbbra is diszkréciót és megértést kér a szurkolóktól, a tisztelőktől, és ahogy érdemi változás áll be a volt válogatott játékos állapotában, tájékoztatják majd a közvéleményt.
A 89 éves Buzánszky Jenő a 60 éve világbajnoki ezüstérmet nyert válogatott egyetlen élő futballistája, a Nemzet Sportolója, és novemberben beválasztották a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületébe.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!