Hirdetés

Közösen képzelik el a Mol Liga jövőjét

A Román Jégkorongszövetség (FRHG) szerint jelentős lépéseket tettek a Mol Liga fejlődésének érdekében azon a megbeszélésén, amelyet a terveknek megfelelően a féléves IIHF-kongresszus előestéjén tartottak a Magyar Jégkorongszövetség (MJSZ) képviselőivel. 

Krónika

2015. szeptember 27., 14:522015. szeptember 27., 14:52

„A tárgyalások a napokban még folytatódnak, és reményeink szerint rövid időn belül egy új keretegyezmény születik, amely megoldást jelent mind a jelenlegi, mind a jövőbeli bajnokságok számára” – fogalmaznak az FRHG közleményében.

Az MJSZ hivatalos honlapján ugyancsak konstruktívként jellemezte a vezetőség dubrovniki találkozót, ahol mindkét fél kinyilvánította, hogy nyitottak a változtatásra, és együtt képzelik el a Mol Liga jövőjét. Kiemelték, arra nem volt szükség, hogy már hétvégén végleges megegyezésre jussanak, mivel az FRHG a tárgyalások ideje alatt is biztosítja a Brassói Corona és a Csíkszeredai HSC akadálymentes szerepelését a nemzetközi pontvadászatban.

Amint arról korábban beszámoltunk, a hazai élvonalbeli bajnokság 2015–2016-os kiírása szinte teljesen ellehetetlenítette a két erdélyi csapat részvételét a Mol Ligában, ezért utóbbi irányítói programváltoztatást kértek. Az FRHG beleegyezett abba, hogy átütemezze a két fronton versengő romániai csapatok mérkőzéseit, ugyanakkor a Mol Liga rendezésére vonatkozó szerződés megújítását kérte. Korábban ugyanis arra panaszkodott, hogy a magyarországi fél nem kezeli őket egyenlő partnerként. Az MJSZ ennek hajlandó eleget tenni, de azért azt is hozzátette, hogy a közös torna súlypontjának megtartását szeretnék megőrizni.

A Brassói Corona hétfőn a Debrecent, a HSC pedig a címvédő Miskolci Jegesmedvéket látja vendégül a Mol Ligában. A két együttes hétvégén csak a hazai élvonalban lépett pályára, amikor is a csíkiaknak sikerült pontot rabolniuk a címvédő Galac otthonából. A sérülésektől, hiányzóktól megtizedelt hargitai együttes az első viadalt még 6-3-ra elveszítette, de másnap hatalmas küzdelemben hosszabbításra mentették a végül 5-4-re elveszített összecsapást.

A barcaságiak a papírformának megfelelően előbb 14-2-re, majd 5-2-re nyertek Brassóban a Sportul Studențesc ellen. A rangadót Csíkkarcfalván rendezték, ahol a Steaua előbb 8-7-re kikapott a Gyergyószentmikósi Progymtól, majd 8-1-re legyőzte vendégeit.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés