
2009. július 07., 11:252009. július 07., 11:25
– Gyakran idézik az „ismerd meg a múltat, hogy tisztán lásd a jövőt” mondást. Az Ön esetében mit jelent az intézmény falai közt eltöltött negyven év?
– Életem javarésze az MTV-hez köt. Ez idő alatt megismerhettem a képalkotás és média minden területét. A szerencse mellém állt, olyan szakemberekkel dolgozhattam együtt, mint Makk Károly, Szabó István, Gaál István, Mihályfy Sándor, Czabarka György. Daliás nemzedék volt, igazi szellemi műhelyben éreztem magamat. Sokat leshettem el tőlük, emberséget és tudást egyaránt. A hosszú évek alatt jó kapcsolatot alakítottam ki munkatársaimmal, talán nem véletlen, hogy az egyik szakszervezet elnökeként egy évtizedet „húztam le”. Ennek is köszönhetően reagálok érzékenyebben az emberek gondjaira.
– A „közéleti” szót mindenki használja, jelentése mégsem egyértelmű. Ön hogyan definiálná?
– A „közélet” szót nehéz egyszerűen meghatározni, hiszen tartalma nagyon szerteágazó. Közéleti minden kérdés, ami a társadalmat foglalkoztatja. A szerkesztőségi struktúra jól körülírja a jelentését, ide tartoznak a vallási-egyházi, a kisebbségi, a határon túli és a társadalmi kérdéseket feldolgozó műsorok. E terület első pillantásra rendkívül széles, több évtizedes közös munka során kristályosodtak ki a határai. Munkatársaim és jómagam missziónak tekintjük a munkánkat. A változó világban szükség van állandóságra, kapaszkodókra, ehhez a főszerkesztőség a maga szerény eszközeivel próbál támpontokat adni. Amennyiben rászánunk egy esti órát, és végignézzük a csatornák hírkínálatát, elborzadunk a társadalmunkat átszövő erőszakon. Nézzük meg azért a másik oldalt is, a hírek objektív tálalásában nagy a média felelőssége. „Philosophia ancilla theologiae” tartotta a középkori bölcselet, nem szeretném, ha a mi filozófiánk a politika szolgálóleányává degradálódna.
– A Kárpát-medence évszázados gondjai a kisebbségi és a vallási különbözőségből fakadtak. Önnél ez egy szervezeti egységben koncentrálódik.
– A megosztottság, a megosztás veszélye mindig fennáll. De minket a köz szolgálatára alkalmaztak: a vallási műsorok szerkesztőségében az ökumené, a mások vallási érzékenységének tisztelete dominál, és a kisebbségi szerkesztőségben is példás az együttműködés. Tizenhárom nyelven készülnek a műsoraink, és kiváló műhelyek alakultak ki. Ezt bizonyítja a nemzetközi és hazai fesztiválokról elhozott tengernyi díj is.
– A hazai kisebbségekkel és a határon túli magyarsággal foglalkozó műsorok is egy szervezeti egységhez tartoznak. Nem lát összeférhetetlenséget egy határon túli érdekérvényesítő és egy anyaországi közszolgálati feladat között?
– Semmiképpen nem, sőt megjegyzem, hogy korábban szerencsésebb módon egy csapatban, a Regionális, Kisebbségi és Határon túli Főszerkesztőségben működött a két terület. Az egyenlő mércét így hasznosabban alkalmazhattuk: megvizsgálhattuk, hogy amit a határon túl élő magyarságnak követeltünk, hogyan valósul meg a hazai kisebbségi szemléletben. A regionális stúdiók kiváló háttérül szolgáltak az együttes munkához.
– Több mint száz ember munkáját irányítja. Főnökként hogyan fogja össze ezt a szerteágazó területet?
– Tisztában vagyok azzal, hogy a leghatékonyabb vezetői magatartás a Fiedler-féle, helyzethez alkalmazkodó vezetői modell lenne. De az utóbbi időben annyi „helyzet” van, hogy így az életünk csupán egy nagy alkalmazkodás lehetne. Számomra a demokratikus vezetési stílus a szimpatikus, itt szabadulhatnak fel igazán a rejtett energiák, amelyek az alkotói munka előfeltételei. Soha nem szabad szem elől téveszteni, hogy a műsorgyártás mindig is alkotás marad.
– Gyakran jár hazai filmfesztiválokra, a döntnökök munkájában is részt vesz.
– Különösen szívesen megyek olyan seregszemlékre, ahol a fiatalok is bemutatkoznak. A mi korosztályunk életében már megcsontosodott beidegződések dominálnak. Ők még nyitottabbak, és technikailag is kiválóan felkészültek. Gyakran hangsúlyoztam, hogy soha nem volt ilyen fontos a közösségépítés és a szolidaritás, mint a mostani megosztott világban. A fiatalok számára ez üdítően természetes.
– Melyek a Közéleti Főszerkesztőség jövőre vonatkozó tervei?
– Remélem, hogy a terveink az őszi struktúrában megvalósulnak. Legfontosabb feladatunk, hogy sokszínű, érdekes műsorral minél többféle érdeklődést szolgáljunk ki. Olykor egészen speciális társadalmi csoportoknak kell releváns válaszokat adnunk, miközben a többség számára is értéket közvetítünk. Arra törekszünk, hogy tudást adjunk át, és erősítsük az összetartozás érzését.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.