2010. július 22., 10:242010. július 22., 10:24
„Hasonlóan jó formában vagyok, mint a 2006-os göteborgi Eb előtt, amikor elgázoltak – mondta az MTI-nek az olimpiai ezüstérmes nehézatléta. – Ebben az évben már ötször dobtam 67 méter felett, az idei legjobbam pedig kevesebb mint 30 centiméterrel marad el 69,95 méteres egyéni csúcsomtól, amelyet egyébként nagy szélben értem el.”
Az akkor világranglista-második Kővágó négy éve motorral szenvedett balesetet, egy autós elsodorta, mindkét tenyerén bőr- és hámsérüléseket szenvedett. „Nagyon nehéz volt újrakezdeni, azóta lassan lépegetek előre, s évről évre jobb eredményeket érek el” – nyilatkozott tegnap a Honvéd versenyzője. Kővágó idén győzött a Gyémánt Liga sanghaji versenyén, ezenkívül még két második és egy harmadik helyet szerzett a legrangosabb atlétikai sorozatban. A világranglistán 69,69-es eredményével a negyedik, de Európából csak két atléta, az észt Gerd Kanter (71,45 m) és a lengyel Piotr Malachowski (69,83) előzi meg. „Borzasztó erős mezőny lesz Barcelonában, amit az is jelez, hogy az európai eredményeket összehasonlító rangsorban az első tíz között három diszkoszvető található, én vagyok éppen a tizedik. Három-hat centiméter is dönthet a helyezésekről, s elképzelhető, hogy Fazekas Robi 68,83 méteres Európa-bajnoki csúcsa sem lesz elég a dobogóhoz” – mondta Kővágó, aki mindenképpen 67 méter fölötti eredményt szeretne elérni az Eb-n, s az 1-4. hely megszerzését tartja reálisnak.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.