2012. február 17., 08:512012. február 17., 08:51
Ennek talán legjobb bizonyítéka, hogy a négy csapat közül a bajnokságban legjobban álló, listavezető Temesvári BC a legutóbbi fordulóban, hazai pályán kapott ki a tizedik, így elméletileg „leggyengébb” Piteşti-től. Ráadásul a bajnoki meccsekkel ellentétben nem öt, hanem csak négy légióst nevezhetnek be az egyes meccsekre a csapatok, ami még inkább felboríthatja az erőviszonyokat.
A riválisok többsége ugyan a Temesvárt tekinti favoritnak, mivel a legnehezebb ágon – a Marosvásárhelyi KK-t és a CSU Ploieşti-et búcsúztatva – jutott el az elődöntőig, de Predrag Badnjarevics edző szerint mind a négy résztvevő egyenlő eséllyel indul. „Itt most egy meccsen dől el minden, ezért nem számít a bajnoki táblázat. Első ellenfelünk, a Nagyvárad nagyon erős támadójátékkal rendelkezik” – vélte a szerb edző, aki a Final Four egyetlen külföldi és 48 évével egyben legidősebb szakvezetője.
A Temesvárnak hét külföldi játékosa van, de közülük csak öt utazott el Bukarestbe: Robert Szarovics sérült, míg Nenad Markovics, a 2010-es kupagyőztes együttes szerb légiójának „utolsó mohikánja” idén a bajnokságban is kevés lehetőséget kapott. A Bánság Oroszlánjai a négyes döntő egyetlen csapata, amely korábban már megnyerte a Román Kupát (2007-ben és 2008-ban pedig döntős volt), ám duplázni csak Dan Păltinişanunak lesz esélye a tavaly nyáron szinte teljesen kicserélődött keretből.
A tavalyelőtti győztesek közül azonban a másik három csapatban is szerepel egy-egy kosaras: Milos Pesics a Nagyváradnál, Uros Velickovics most a Piteşti-nél, míg Daniel Tudosă a Bukaresti CSM-nél játszik. A három együttes másik közös vonása, hogy egyaránt fiatal román edzők irányítják őket, a váradi Cristian Achim 41 évesen korelnöknek számít közöttük. A bihari és a fővárosi csapat először szerepelhet a Final Fourban, az idei sorozatban egyedüliként még veretlen Piteşti pedig 2008-ban eljutott odáig, ám végül negyedik lett.
A váradiaknak viszont egyetlen, a Csíkszereda elleni visszavágón aratott győzelem is elég volt a legjobb négy közé kerüléshez, mivel a negyeddöntő előtt ellenfelük, a CS Otopeni visszalépett. A VSK sérült irányítója, a litván Gediminas Navickas is felépült sérüléséből, amely miatt nem játszhatott a Maros KK elleni győztes bajnokin, így Achimnak is választania kell a légiósok közül. „Már eldöntöttem, ki marad ki, de egyelőre nem akarom megnevezni. A Temesvár erejét a táblázat tükrözi, de mi is győzni akarunk” – nyilatkozta a Totalbaschet szakportálnak az edző.
A négyes döntő körüli legnagyobb gond, hogy a hivatalosan alig 250 férőhelyes Baschet Arenában bonyolítják le. A CSM ugyanis úgy licitált a rendezésre, hogy vezetői nem tudták, az eredetileg kiszemelt, hatezres bukaresti sportcsarnok foglalt az esemény időpontjában. A fővárosi önkormányzat tulajdonában levő klub így is vállalta, hogy a meccsekre 400-ra bővíti a helyek számát, ám ezek felét meghívottaknak osztotta szét. A nagy szurkolótáborral rendelkező, hazai meccseiken rendre ezres nagyságrendű közönség előtt játszó vidéki csapatok drukkerei viszont lemaradnak az eseményről, a váradi klub például helyhiány miatt nem is szervezett utat rajongóinak.
A Final Four műsora, péntek: Temesvári BC–Nagyváradi VSK (Digi Sport 2, 16.00), Bukaresti CSM–BCM Piteşti (Digi Sport 2, 19.30). Szombat: bronzmérkőzés (Digi Sport 3, 16.00), döntő (Digi Sport 1, 19.00, ).
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.