Hirdetés

Kosárbajnoki bronzéremmel zárta „pokolian megterhelő” szezonját a VSK

•  Fotó: Csmoradea.ro

Fotó: Csmoradea.ro

William Franklin utolsó másodpercben szerzett kosarával 72:71-re nyert Nagyszebenben a Nagyváradi VSK felnőtt férfi kosárlabdacsapata, és ezzel az elmúlt szezon aranyérme után idén a harmadik helyezettnek járó serleget emelhette magasba az élvonalbeli bajnokságban.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2017. május 25., 17:392017. május 25., 17:39

A Kolozsvári U-BT-vel szemben az ötödik meccsen elbukott elődöntő után a szerda este megszerzett bronzérem kellő vigaszt adott az alakulatnak ahhoz, hogy Șerban Sere klubelnök és Cristian Achim vezetőedző is „nagyon jó felé hajlóként" jellemezze az idényt.

Abban is egyetértettek, hogy ebben közrejátszott az a Bajnokok Ligája-szereplés, amellyel

Idézet
feltették Nagyváradot a nagypályás kosárlabdázás térképére”.

A nemzetközi terhelés ugyanakkor rányomta a bélyegét a hazai pontvadászatban nyújtott teljesítményükre, és ahogyan azt a bosnyák Muhmed Pasalic a csütörtöki sajtótájékoztatón megfogalmazta: „tapasztalatokban gazdag, de pokolian megterhelő volt".

Hirdetés

Az egyik fél második győzelméig tartó bronzmérkőzés mindent eldöntő harmadik találkozójának legjobbja úgy véli, hogy képesek lettek volna döntőbe jutni a Román Kupában és az élvonalbeli bajnokságban is, most viszont már csak arra vágyik, hogy hazamehessen a feleségéhez és a fiához, és kipihenje a megpróbáltatásokat. Franklin rámutatott,

noha mindnyájan címvédésről álmodoztak, a bronznak is örülniük kell.

Achim – akit tisztségében megerősített a klubvezetés – büszke arra, ahogyan tanítványai képesek voltak talpra állni abból a hullámvölgyből, amelybe a túlterheltség miatt kerültek. A jövőre nézve pedig leszögezte: „mi a folyamatosság hívei vagyunk, mert eddig eredményre vezetett.

Idézet
Ha valaki azt hiszi, hogy egyszerű öt év alatt négy serleget elnyerni, annak üzenem, hogy egyáltalán nem az.

Álszerénység nélkül mondom, hogy az első-második helyen zártuk volna a bajnokságot, ha nem játszottunk volna a BL-ben, de ezzel együtt is minden pillanata megérte."

A VSK egyébként csütörtökön még „párhuzamosan” volt címvédő és bronzérmes, hiszen az idei szezon egyik fél harmadik győzelméig tartó döntője még nem zárult le: a Kolozsvári U-BT 2-0-s összetettbeli előnnyel utazott el Bukarestbe, ahol pénteken 20 órakor találkozik a Steauával. Amennyiben a fővárosiak nyernek, úgy a negyedik találkozót vasárnap 19.30-tól rendezik.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 26., péntek

Kovács István az év legjobb futballbírói között

A nagykárolyi Kovács István a negyedik helyen végzett az év legjobb futballbíróinak rangsorában.

Kovács István az év legjobb futballbírói között
Hirdetés
2025. december 23., kedd

Négy helyet rontott a magyar válogatott a FIFA-világranglistán

A magyar válogatott négy helyet rontva a 41. a Nemzetközi Labdarúg-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyet továbbra is az Európa-bajnok spanyolok vezetnek.

Négy helyet rontott a magyar válogatott a FIFA-világranglistán
2025. december 19., péntek

Újra Szoboszlai Dominik a hónap legjobb játékosa a Liverpoolnál

Szoboszlai Dominik lett november legjobb játékosa az angol labdarúgó-bajnokságban címvédő Liverpoolnál.

Újra Szoboszlai Dominik a hónap legjobb játékosa a Liverpoolnál
2025. december 17., szerda

Az államfő alkotmánybíróságon támadta meg a sportklubokat hazai játékosok szerepeltetésére kötelező „Novák-törvényt”

Megtámadta az alkotmánybíróságon Nicușor Dan elnök azt a törvényt, amely arra kényszeríteni a sportklubokat, hogy a csapatsportokban legalább 40 százalékban hazai játékosakat küldjenek pályára a hivatalos mérkőzéseken

Az államfő alkotmánybíróságon támadta meg a sportklubokat hazai játékosok szerepeltetésére kötelező „Novák-törvényt”
Hirdetés
2025. december 14., vasárnap

Minden szinten a legjobbak: Norvégia a női kézilabda világbajnoka

Az olimpiai és Európa-bajnok norvég válogatott kollekcióját teljessé téve megnyerte a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokságot, ugyanis a vasárnapi fináléban 23-20-ra legyőzte a társházigazda német csapatot Rotterdamban.

Minden szinten a legjobbak: Norvégia a női kézilabda világbajnoka
2025. december 12., péntek

A Sporting lesz a Puskás Akadémia ellenfele az ifi BL-ben

A portugál Sporting Lisszabon lesz a Puskás Akadémia ellenfele a labdarúgó Ifjúsági Ligában (az ifjúsági Bajnokok Ligájában) a legjobb 32 között.

A Sporting lesz a Puskás Akadémia ellenfele az ifi BL-ben
2025. december 12., péntek

Európa-liga: skótveréssel biztosította be továbbjutását az eddig veretlen Ferencváros

A Ferencváros hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a vendég Glasgow Rangerst a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtöki hatodik fordulós mérkőzésén, így változatlanul veretlen és nyolcaddöntőbe jutást érő helyen áll.

Európa-liga: skótveréssel biztosította be továbbjutását az eddig veretlen Ferencváros
Hirdetés
2025. december 10., szerda

Gyenge játék, piros lap a csapatkapitánynak: nem jutott négybe a magyar női kézilabda-válogatott

Kikapott Magyarország női kézilabda-válogatottja a társházigazda holland csapattól szerdán a Rotterdamban játszott negyeddöntőben a holland-német közös rendezésű világbajnokságon.

Gyenge játék, piros lap a csapatkapitánynak: nem jutott négybe a magyar női kézilabda-válogatott
2025. december 10., szerda

A Puskás Akadémia nyerte a magyar–román párharcot az ifi BL-ben

Több mint egy félidőt emberhátrányban játszva vereséget szenvedett hazai pályán a román bajnok FCSB-től az ifjúsági Bajnokok Ligája 3. fordulójának visszavágóján a Puskás Akadémia, de a magyar bajnok tizenegyesekkel kiejtette a bukaresti csapatot.

A Puskás Akadémia nyerte a magyar–román párharcot az ifi BL-ben
2025. december 10., szerda

Szoboszlai eldöntötte a Liverpool Inter elleni BL-összecsapását

Szoboszlai Dominik tizenegyesgóljával a Liverpool 1-0-ra legyőzte idegenben az Internazionalét a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszában, a hatodik forduló keddi játéknapján.

Szoboszlai eldöntötte a Liverpool Inter elleni BL-összecsapását
Hirdetés
Hirdetés