
Századik alkalommal indul útjára szombaton a kerékpársport legismertebb és legnépszerűbb eseménye, a francia körverseny.
2013. június 27., 13:252013. június 27., 13:25
Az első Tour de France-t ugyan Henri Desgrange bicikliversenyző és sportújságíró javaslatára még 1903-ban rendezték, de a két világháború idején elmaradtak a versenyek, amelynek modern kori népszerűségűnek még az elmúlt másfél évtized sorozatos doppingbotrányai sem ártottak meg.
Az idei kiírás érdekessége, hogy az első három szakaszt Korzikán rendezik – a szigetet mindeddig elkerülte a Tour. A szokásos 21 szakaszra osztott 3403 kilométer során ezúttal nem hagyja el Franciaországot a mezőny, az időfutamok hossza viszont kevesebb a tavalyinál: két egyéni etap (33 és 32 km) mellett kedden egy 25 km-es csapatversenyt rendeznek Nizzában. A hat magashegyi szakasz közül csak kettő lesz a Pireneusokban és négy az utolsó héten az Alpokban, itt a legendás Alpe d\'Huez emelkedőre (1850 m) kétszer is felkapaszkodnak a keresek a tizennyolcadik napon. Az idei verseny legmagasabb pontja a Col de Pailhéres (2001 m) lesz a nyolcadik szakaszon.
Mivel a címvédő brit Bradley Wiggins (Sky) az olasz körversenyen szerzett mellkasi sérülése miatt nem indul, első számú favoritnak csapat- és honfitársa, a tavaly második Chris Froome számít, aki három hete megnyerte a Tour hagyományos felvezető versenyét, a Critérium du Dauphinét. A korábbi győztesek közül a tavalyi eltiltások után visszatérő spanyol Alberto Contador (Saxo-Tinkoff) és a sérüléséből felépült luxemburgi Andy Schleck (RadioShack-Leopard) nyilatkozott derűlátóan.
Az olasz Vicenzo Nibali (Astana) esetében viszont kérdéses, hogy képes alig egy hónap után újra hozni a Giro d\'Italián győzelmet érő formáját. Az esélyesek közé sorolható még két spanyol kerekes, Joaquin Rodriguez (Katyusa) és Alejandro Valverde (Movistar), bár ők eddig csak hazájuk körversenyén tudtak nagyot alkotni. A Tour nagy hiányzója – Wiggins mellett – a svájci időfutam-klasszis, Fabian Cancellara lesz, aki idén a háromhetes versenyek közül csak a Vueltán indul.
A 21 esztendős román David Popovici lett az első a férfiak versenyében az európai szövetség (European Aquatics) Év úszója-szavazásán a voksok 37,94 százalékával.
A férfiaknál Kós Hubert világbajnok úszót, a nőknél Márton Luana világbajnok tekvondóst választotta meg a 2025-ös év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ).
A magyar válogatott 13-10-re nyert a montenegrói csapat ellen hétfőn a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság második fordulójában.
Románia válogatottja győzelemmel kezdte a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságot, amelynek második napján 15-7-re felülmúlta Szlovákia együttesét. Vancsik Leventéékre a továbbiakban a török és az olasz vízilabda-válogatott vár a csoportban.
A magyar válogatott főként kiváló védekezésének köszönhetően 15–7-re nyert a francia csapat ellen a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság szombati nyitónapján.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 33–23-ra legyőzte Romániát a péntek este Győrben rendezett Eb-felkészülési mérkőzésen. A két ország kézilabda-válogatottjainak ez volt a 81. egymás elleni meccse, az örökmérleg egyelőre még a románok javára billen.
Az autósok mezőnyében az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah volt a leggyorsabb a Dakar-rali pénteki hatodik szakaszán, ezzel pedig az összetettben is átvette a vezetést, míg a motorosoknál az ausztrál Daniel Sanders előnye 45 másodpercre csökkent.
Az egyaránt Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya és Kuczora Csenge a Bukaresti CSM női kézilabdacsapatához igazol.
93 éves korában elhunyt Kemény Ferenc, a háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány Kemény Dénes édesapja, a magyar vízilabda legendás nevelőedzője.
Fiatalos csapattal és lendülettel vág neki a magyar férfi vízilabda-válogatott a szombaton elrajtoló belgrádi Európa-bajnokságnak. Jansik Szilárd és Vigvári Vendel arról nyilatkozott a Krónikának, milyen elvárásokkal utaznak a 37. kontinenstornára.
szóljon hozzá!