
Fotó: Barabás Ákos
Harmadik kiírásához érkezett a székelyudvarhelyi Feel Good Sportegyesület és a Merkúr áruház közös rendezvénye, a Hargita Trail Running, amely része lesz Románia legrangosabb eseménysorozatának, az idén rajtoló Kárpátok Körversenye (Circuitul Carpaţilor) elnevezésű országos terepfutó viadalnak – közölték szerdai sajtótájékoztatójukon a szervezők.
2015. augusztus 26., 22:172015. augusztus 26., 22:17
Újdonság, hogy idén az 5 kilométeres családi és a 15 kilométeres krossztávon kívül a 42 kilométeres maratonira is be lehet nevezni. Ez utóbbi főleg az edzettebb, tapasztaltabb sportolóknak jelent majd kihívást. Idén a verseny eddigi alaphelyszíne Hargitafürdőről átköltözött a Madarasi Hargitára, a technikai zóna, illetve a rajt és a cél is a Pethő Panziónál lesz.
A változatos terepnek köszönhetően az útvonal igazi kihívás lesz mind a maratoni, mind a rövidebb táv résztvevőinek. Mindhárom útvonal érinti a Madarasi Hargita csúcsát, a krossz leér a Rákosi Hargitáig, a nagyon technikás, körülbelül három és fél, négy óra alatt teljesíthető maratoni pedig Hargitafürdőig.
Ilyés Loránd, a Feel Good Sportegyesület elnöke elmondta, hogy előzetesen százötvenen jelentkeztek, a helyszínen regisztrálókkal együtt pedig közel kétszáz fős mezőnyre számítanak, így biztosan túlszárnyalják a tavalyi létszámot. Az ország híres terepfutói is részt vesznek majd a versenyen. Köztük Lucian Clinciu, a Kárpátok Körversenyének szervezője, aki péntek este egy kötetlen beszélgetésre invitálja az érdeklődőket a Pethő Panzióba.
A versenyre kilátogató nézők sem fognak unatkozni, hiszen a Hargita csúcsáról közel kétkilométeres szakaszon követhetik a futókat, továbbá tombolával, gyereksarokkal és más elfoglaltságokkal is készülnek a szervezők. A távok nyertesei nyakába pedig kézzel készített érmeket fognak akasztani.
A szervezők felhívják a közvélemény figyelmét, hogy a Facebook közösségi oldalon feltörték a Feel Good Sportegyesület és a Hargita Trail Running oldalát, és azt híresztelik nevükben, hogy elmarad a hétvégi esemény. A rosszakaróknak ezúton is üzenték, hogy szombaton biztosan megtartják a 3. Hargita Trail Runningot. Hangsúlyozták: a sporteseménynyel elkötelezetten népszerűsítik a természetben való mozgást és a Hargita-hegység természeti szépségeit, ezáltal sarkallva az embereket az aktív turizmusra a székelyföldi régióban.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!