2012. július 16., 08:312012. július 16., 08:31
A 20-szoros magyar felnőtt válogatott Koman a francia másodosztályban szereplő AS Monacót hagyja el – három évre írt alá az orosz együtteshez, amely az elmúlt szezonban a Premjer Liga 9. helyén végzett. A Dan Petrescu által edzett Kuban városi riválisának, az FK Krasznodarnak honlapja részletes beszámolóval köszöntötte a csapat új szerzeményét. Megírták, hogy az ukrajnai Ungváron, futballistacsaládban született játékos a Szombathelyi Haladásnál kezdte pályafutását, aztán Olaszországban légióskodott a Sampdoriánál, majd kölcsönben az Avellinónál, a Barinál, s a 20 év alattiak korosztályában világbajnoki bronzérmes középpályás az idén januárban került át a francia bajnokságban szereplő AS Monacóhoz.
A 24-szeres magyar válogatott Fülöp Márton Angliából költözik Görögországba.
A 29 éves hálóőr nyolc évet töltött a szigetországban, ahol első és másodosztályú csapatoknál szerepelt, legutóbb a West Bromwich Albion alkalmazásában állt. Az Európa Liga-résztvevő görög klub honlapja szerint Fülöp két évre szóló szerződést kötött. „Nagyon örülök, hogy egy ilyen szervezett csapathoz kerültem – nyilatkozta a magyar játékos. – Szenvedélyes futballista vagyok, és szeretném megmutatni a szurkolóknak, hogy jó kapus került hozzájuk. Ezúton is üzenem a drukkereknek, hogy jöjjenek minél többen a stadionba, és buzdítsanak bennünket.” Az Aszterasz Tripolisz az előző szezonban a hatodik helyen zárt a 16 csapatos görög bajnokságban.
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.