Hirdetés

Költségvetés-kiigazítással „válaszolnak” a tornászoknak

Novák Eduárd: a sportminisztérium kiemelt fontossággal kezeli a tornasportot •  Fotó: Beliczay László

Novák Eduárd: a sportminisztérium kiemelt fontossággal kezeli a tornasportot

Fotó: Beliczay László

„Többször kijelentettem, hogy a torna mint referenciasportág visszaállítása Románia számára prioritása a sportminisztériumnak és nekem is” – reagált hétfőn Facebook-bejegyzésében Novák Károly Eduárd sportminiszter az elégtelen költségvetésre panaszkodó hazai tornaszövetség közleményére.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2022. március 14., 23:182022. március 14., 23:18

A tornászok ugyanis egy szolidaritási felhívást tettek közzé adománygyűjtés céljával, azt állítva, hogy nincs pénzük részt venni az augusztusi Európa-bajnokságon és az őszi világbajnokságon, továbbá az aerobiktorna júliusi világjátékára sem tudnak majd elutazni.

„Az idei évre kiutalt költségvetésünk harmincöt százalékkal kevesebb, mint tavaly volt, holott akkor több nemzetközi versenyt töröltek a koronavírus-járvány miatt. Tudjuk, hogy az ukrajnai háború miatt kedvezőtlen a helyzet, de a mi területünkön mi is hasonlóan fájdalmas helyzetben vagyunk. Történelmi alulfinanszírozottsággal szembesültünk. (...)

Hirdetés
Idézet
A helyzet súlyos. Nem kerülhetünk vissza a sportág világelitjébe, ha nem veszünk részt a nemzetközi szövetség által szervezett versenyeken, de pénzhiány miatt Románia válogatottjai nem tudják követni a versenynaptárat”

– idézte a tornaszövetség elnökét, Carmencita Constantint a közlemény.

Minderre válaszolva Novák hétfőn kiemelte: a szövetség az év második felére vonatkozó aggodalmakra hívta fel a figyelmet, júniusban viszont lesz költségvetés-kiigazítás, ami a tavalyi évhez hasonlóan több pénzt hoz majd a szövetségnek.

„2021 végén a Román Tornaszövetség rendelkezésére álló összeg 7 500 000 lej volt, amelyet két részletben kapott: 4 500 000 lejt az év elején és 3 000 000 lejt a költségvetés kiegészítése után. Megjegyzendő, hogy idén a tornaszövetség első költségvetési részlete 4 850 000 lej, ami 350 000 lejjel több, mint a tavalyi” – mutatott rá a tárcavezető. Mint mondta,

a szakszövetségnek megítélt támogatását a Romániai Olimpiai és Sportbizottság (COSR) csökkentette, amiért a tornászok nem értek el eredményeket az ötkarikás játékokon.

Novák ismételten leszögezte, hogy a sportminisztérium kiemelt fontossággal kezeli a tornasportot, az Országos Sportstratégia által akarják majd fejleszteni a regionális központokat, hogy azáltal növeljék a sportág értékét. Teszik mindezt „tanulmányokra, emberi erőforrásokra, tapasztalatokra, nem pedig a szerencsére és néhány csúcsra” alapozva.

•  Fotó: CLUJEUROGYM2017.RO Galéria

Fotó: CLUJEUROGYM2017.RO

A szolidaritási felhívás kapcsán a tárcavezető megemlítette azt is, hogy bár igyekeznek a szponzorálást ösztönözni, és a nagy márkákat összekapcsolni a sport értékes neveivel, annak fenntartható partnerségként kell működnie.

Idézet
A szponzoráció nem jótékonyság. Erőfeszítéseinket a vállalkozások számára vonzóbb szponzorációs jog felé irányítjuk. A mi erőfeszítéseinket a szövetségek erőfeszítéseivel kell kiegészíteni, amelyeknek teljesítménnyel és komoly projektekkel kell meggyőzniük a szponzorokat”

– hangsúlyozta Novák Eduárd, megemlítve azt is, hogy a szolidaritás értékes erkölcsi és sportszakmai elv, azt pedig nem tartja helyesnek, hogy a sport világában rejlő nehézségeket párhuzamba állítsák a háborúval és a sok ártatlan embernek okozott szenvedéssel.

Emlékezetes, hogy idei költségvetéséből a sportminisztérium minden korábbinál több pénzt oszthatott szét a sportszövetségek között.

A sportágakat többek között eredményességük alapján rangsorolták, de a torna nem maradt ki a kiemeltek számára fenntartott úgynevezett „aranyligából”.

A tornaszövetség közleménye megjegyezte: értékelik a sportminisztérium és az olimpiai bizottság erőfeszítéseit, de a sportág támogatása érdekében az állami támogatás mellett hazai és nemzetközi adományokért is lobbiznak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására

2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét

Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

2026. július 22., szerda

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról

A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát

Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát
2026. július 20., hétfő

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem
2026. július 19., vasárnap

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon
2026. július 17., péntek

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron
2026. július 17., péntek

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n

Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n
Hirdetés
Hirdetés