Hirdetés

Kolozsváron a Farkasok

•  Fotó: Mediafax

Fotó: Mediafax

Megérkezett Kolozsvárra a CFR története egyik legemlékezetesebb diadalának „áldozata”: tegnap már a kincses városban edzett az AS Roma labdarúgócsapata, amely ma este küzd meg a Gépész utcai együttessel a Bajnokok Ligája A csoportjának 5. fordulójában.

Páva Adorján

2008. november 25., 09:042008. november 25., 09:04

A legrangosabb európai kupasorozat nyitófordulójában, Rómában aratott 2-1-es CFR-es bombasiker, illetve az azt követő, a Chelsea ellen elért hazai döntetlen átírta a csoportban a papírforma szerinti erőviszonyokat. Ám a kolozsváriak leginkább verhetőnek tűnő ellenfelük, a Girondins Bordeaux elleni két mérkőzésen már pontot sem szereztek, így a kvartett utolsó helyéről várják a BL csoportkörének utolsó két fordulóját. Ezzel együtt Maurizio Trombetta együttese matematikailag még akár a csoport első helyén is végezhet: a Chelsea 7 ponttal vezet, a Roma és a Bordeaux 6-6 pontot gyűjtött, míg a CFR – amely az utolsó körben Londonba látogat – 4-gyel rendelkezik.

A csoportelsőségre vágynak a Farkasok is, akik legutóbb legyőzték a Chelsea-t, és a korábbi bordeaux-i sikerüknek is köszönhetően jelenleg az A csoport második helyén állnak. Tottiék az olasz bajnokságban is öszszeszedték magukat: legutóbb 3-0-ra nyertek a Lecce vendégeként, azelőtt pedig a római rangadón 1-0-ra legyőzték a Laziót, de így is csak a Serie A 15. helyén állnak. Francesco Totti csak a közelmúlt pozitívumaira alapozva készült a mai összecsapásra. „Sorsdöntő mérkőzés vár ránk Romániában. A Chelsea felett aratott siker óta újra elkezdtünk beszélni a továbbjutásról, most már az első helyen szeretnénk végezni a csoportban” – nyilatkozta az AS Roma csapatkapitánya, aki a CFR elleni római összecsapáson csak csereként kapott játéklehetőséget korábbi sérülése miatt, ám ezúttal teljesen egészségesen várta a mérkőzést. Az itáliaiak CFR elleni gólszerzője, Panucci azonban hétvégi térdsérülése miatt biztosan nem lép pályára a Constantin Rădulescu-stadionban, illetve Cicinho, Okaka és Tonetto játéka is kérdéses.

Ez nem keserítette el Luciano Spalletti vezetőedzőt. „Meglepetésemberek is helyet kaphatnak a kezdőcsapatban, de erről nem szeretnék többet mondani. A lényeg, hogy alaposan kielemeztük az ellenfél játékát, hogy semlegesíteni tudjuk legjobb részeit. Csapatom igazi, legjobb arcát fogja mutatni Kolozsváron” – fogalmazott a Farkasok trénere.

Maurzio Trombetta, a CFR vezetőedzője két alapjátékosa egészségügyi állapota miatt aggódott a leginkább a mai összecsapás előtt, ám a tréner végül megkönnyebbülten vette tudomásul, hogy a Rómában két gólt lövő Culio, illetve Gabi Mureşan is bevethető lesz az itáliaiak ellen, viszont a sérült Tony és Didi biztosan kihagyja a találkozót. Trombetta hangsúlyozta, a csapat bajnoki szereplése nem mérvadó, a Bajnokok Ligája egészen más, mint a Liga 1, amelynek keretében hétvégén Tîrgu Jiuban kikapott a CFR, és a táblázat 6. helyén áll. „Biztos vagyok benne, hogy játékosaim sokkal jobban összpontosítanak majd, mint a Liga 1 egyes mérkőzésein. Nagyon bízom benne, hogy meg tudjuk ismételni a római teljesítményünket. Nekünk nincs veszítenivalónk: a nyomás a rómaiakra nehezedik majd, hiszen nem mi, hanem ők játszanak rendszeresen a BL nyolcaddöntőjében” – jelentette ki a CFR olasz szakembere. Trombetta hozzátette, csak az AS Roma elleni összecsapás után kezd el számolgatni a továbbjutást illetően, egyelőre csak „reménykedni tud”.

Az itáliaiak semmit sem bíztak a véletlenre: az 52 fős küldöttség saját szakáccsal érkezett Kolozsvárra, aki az Opera Plaza konyháján fogja felügyelni a rómaiaknak felszolgált ételek elkészítését. A romániai rendfenntartó erők is felkészültek minden eshetőségre: 200 rendőr és 300 csendőr ügyel majd az utcákon a biztonságra. A stadion környékén található vendéglátó-ipari egységekben tilos lesz alkoholt fogyasztani, illetve ismét lezárják majd az aréna körüli utcákat. A csendőrség 1200 római drukker érkezésére számít, akik állandó felügyelet alatt lesznek.

Az otthon maradó erdélyi szurkolók ezúttal magyar kommentárral is figyelemmel követhetik a találkozó televíziós közvetítését: a Pro Tv mellett az m1 is ezt a mérkőzést adja élőben. A Magyar Televízió a találkozó kezdete előtt élőben kapcsolja majd a Gépész utcai stadionban tartózkodó munkatársát, aki Pászkány Árpád klubtulajdonossal fog elbeszélgetni.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés