
Fotó: Mediafax
A télen jelentős változásokon átesett – új játékosokkal megerősített és új vezetőedző, Mészáros Alpár irányítása alatt készülő – Kolozsvári U a tavaly lebonyolított 19 fordulóban 11 pontot gyűjtött, mindössze a Steauát sikerült legyőznie. A diákcsapat az aranyéremért küzdő Rapid vendégeként szerette volna bebizonyítani az idei első fordulóban, hogy sorsa még nincs megpecsételve, és nem okozott csalódást szurkolóinak. Bundea 20 perc után vezetéshez juttatta a vendégeket. A fővárosiak negyedórára rá büntetőt rúghattak – az újonnan igazolt Merlier kapus Emil Dică lövését még hárította, viszont a kipattanót Pancu a hálóba továbbította. A kolozsváriak a 63. perctől Băd kiállítása miatt tíz emberrel próbálták ellensúlyozni az egyre fokozódó hazai nyomást, és amikor a Rapid már az utolsó rohamokra készült a három pont megszerzéséért, egy ellentámadás végén Goga megszerezte a győztes gólt a vendégek javára.
„Új kezdet előtt állunk. Csodálatos sikeren vagyunk túl, ennél szebb nem is lehetett volna. A csapat hősiesen küzdött, hihetetlen győzni akarással szerepelt a jóval esélyesebb Rapid ellen” – értékelt Mészáros Alpár, a diákcsapat trénere. Mircea Rednic elkeseredetten nyilatkozott: „Nagyon szomorú vagyok. Szégyellem magam, de nem amiatt, hogy hazai pályán kikaptunk a sereghajtótól, hanem a gyatra játékunk miatt. Mindenki hibázott, az élen a vezetőedzővel”.
A rivális Kolozsvári U által elért eredményt üdvrivalgással fogadták a Gépész utcába kilátogató CFR-szurkolók, akik csapatuk Craiovai U elleni meccsének kezdő sípszavát várták a Constantin Rădulescu-stadionban. Az örömöt csak fokozták Ioan Andone tanítványai, akik – bár első góljukra még gyors választ kaptak – végül magabiztos játékkal erősítették meg vezető helyüket a táblázaton. „Még nem értük el őszi formánkat, de mivel még a Román Kupában is pályára lépünk a Steaua elleni, vasárnapi rangadó előtt, remélem, sikerül kellőképpen összerázódnunk. Semmi sem dőlt el, még hosszú az út a Bajnokok Ligájáig” – fogalmazott Ioan Andone, a CFR trénere.
Liga 1, 20. forduló: Konstancai Farul–Buzăui Gloria 0-0, Dinamo–Piatra Neamţ-i Ceahlăul 2-1 (Bratu 16., Dănciulescu 76., ill. Forminte 87.), FC Vaslui–Mioveni-i Dacia 3-0 (Ljubinkovics 46., V. Jula 49. – öngól, Temwanjera 53.), Urziceni-i Unirea–Galaci Oţelul 0-0, Rapid–Kolozsvári U 1-2 (Pancu 34., ill. Bundea 20., Goga 81.), Kolozsvári CFR–Craiovai U 4-1 (Semedo 9., Fabbiani 30., 76., Trică 90., ill. Fl. Costea 10.), Aradi UTA–Besztercei Gloria 0-1 (Coroian 65.), Târgu Jiu-i Pandurii–Temesvári Poli Ştiinţa 1-3 (Piţurcă 68., ill. Bucur 25., Abiodun 50., Borbély 65.). A Iaşi-i Poli–Steaua találkozó lapzárta után ért véget.
A liga 1 állása:
1. CFR 49 p, 2. Rapid 41 p, 3. Urziceni 39 p, 4. Temesvár 38 p, 5. Steaua 38 p, 6. Dinamo 35 p, 7. Vaslui 34 p, 8. Beszterce 28 p, 9. Galac 26 p, 10. Buzău 22 p, 11. Ceahlăul 20 p, 12. Craiova 20 p, 13. Mioveni 20 p, 14. Iaşi 19 p, 15. UTA 18 p, 16. Farul 18 p, 17. Pandurii 15 p, 18. Kolozsvári U 14 p.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
Búcsúzott a nemzetközi szerepléstől a Nagyváradi VSK, miután a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján hazai medencében is kikapott a BVSC együttesétől.