Hirdetés

Kibékíthetetlen táborok a kolozsvári futballban

Mára feloldhatatlanná vált a Kolozsvári CFR és a Kolozsvári U futballcsapatának szurkolótábora közti ellentét – hangzott el többek közt a Kolozsvár Társaság székhelyén kedden megtartott, Kolozsvári futball tegnap, ma, holnap című kerekasztal-beszélgetésen.

Kiss Előd-Gergely

2013. október 30., 18:542013. október 30., 18:54

 

Mára feloldhatatlanná vált a Kolozsvári CFR és a Kolozsvári U futballcsapatának szurkolótábora közti ellentét, amelyet mesterségesen is gerjesztenek, a két klubvezetés erkölcsi tőkét próbál kovácsolni egymás pocskondiázásából – hangzott el többek közt a Kolozsvár Társaság székhelyén kedden megtartott, Kolozsvári futball tegnap, ma, holnap című kerekasztal-beszélgetésen.

A házigazdákat képviselő Buchwald Péter moderátor bevezetőként elmondta: ő maga 60 évig űzte a labdarúgást, többek közt látta az 1943-44-es idényben megrendezett Kolozsvári Atlétikai Club (KAC)–Nagyváradi Atlétikai Club (NAC) magyar NB I-es mérkőzést, amelyet a kolozsvári csapat nyert a későbbi bajnok NAC ellen. Mint részletezte, a Kolozsvári Vasas és a KAC két utódcsapata, az U és a Dermata között volt ugyan rivalizálás, de az nem volt számottevő. „Akkoriban a pfúj bíró és a „szemüveget a bírónak” voltak a legkeményebb lelátói beszólások” – magyarázta Buchwald Péter.

Feloldhatatlan ellentét
Szoboszlay Miklós érdemes edző, Kolozs megye díszpolgára – aki egykoron a Kolozsvári CFR-nek és az U-nak is volt vezetőedzője – szintén arról értekezett, hogy régen nem volt akkora konfliktus a kolozsvári csapatok között, hiszen előfordult olyan is, hogy egyszerre 7-8 játékos igazolt át az U-tól a CFR-be. A két csapat közti jelenlegi ellenségeskedés kapcsán ugyanakkor megjegyezte, „minkét klubvezetés erkölcsi tőkét próbál kovácsolni egymás pocskondiázásából”.

Hozzáfűzte, az U jelenlegi szurkolói kemény magja minősíthetetlenül viselkedik, hiszen viszonylag gyakran skandálják, hogy „ki a magyarokkal az országból”. „Rendes román ember nem megy ki a meccsre” – fogalmazta meg bírálatát Szoboszlay Miklós. Hozzátette: ő egyébként „U-ista”, hiszen az U labdarúgója volt. „A jelenlegi ellenségeskedést nehéz lesz megreformálni” – summázta véleményét Szoboszlay.

Az egykori edző ugyanakkor szóvá tette a jelenlegi utánpótlás-nevelés hiányosságait is. Kifejtette: manapság a leendő labdarúgók legnagyobb ellenségei saját szüleik, akik ahelyett, hogy örülnének annak, hogy futballozhat a gyerekük, az edzőt ócsárolják és taktikai utasításokat adnak az ifi mérkőzéseken. Nem beszélve arról, hogy a legcsúnyább szavakkal illetik a játékvezetőket.

Madarász Lóránd színművész, a KVSC galeri vezetője ugyanakkor kifejtette, akkora az ellentét a CFR és az U szurkolótábora között, hogy azok immár kibékíthetetlenek. Mint részletezte, ennek leginkább az az oka, hogy a köztudatban az U a románok, a CFR pedig a magyarok csapataként szerepel.

Ráadásul feszültséget szült az is, hogy a CFR az elmúlt tíz évben látványos sikereket ért el a hazai és nemzetközi porondon egyaránt. Madarász Lóránd szerint az is hozzájárul a korábban nem tapasztalt ellenségeskedéshez, hogy ma már sok csapat szurkolótáborát hátrányos helyzetű, a társadalom perifériájára szorult emberek alkotják.

Mért esett szét a BEK-győztes Ajax?
A kerekasztal-beszélgetésre a szervezők meghívták Kovács István mérnököt, az Ajaxszal két Bajnokcsapatok Európa Kupáját (a Bajnokok Ligája elődjét) nyert legendás edző, Kovács István fiát is, aki személyes élményeit mesélve elevenítette fel édesapja emlékét. Az általa elmesélt történetekből többek közt kiderült: az 1973-ban másodjára is BEK-et nyerő Ajax azért esett szét a következő idényre, mert az akkori holland kormány 40-ről 60 százalékra emelte az adót.

A klubvezetés inkább elvesztette volna a Juventus elleni döntőt, ugyanis ezen múlott, hogy a progresszív adózású rendszerben egy adósávval feljebb kerül-e a klub. A játékosok hallani se akartak a vereségről, nyertek és ezzel anyagilag ellehetetlenült az amszterdami csapat.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés