Hirdetés

Kolozsvári derbi újratöltve – Nem kérnek a 200 lejes jegyekből a CFR szurkolói

Ezrek csődültek a Kolozsvár Aréna jegypénztára elé, hogy belépőt váltsanak a labdarúgó-Román Kupa elődöntőjének szerda esti városi rangadójára, arra a visszavágóra, amelyen a CFR az első összecsapás gól nélküli döntetlenje után lép pályára az örök rivális Universitatea otthonában. 

Kiss Előd-Gergely

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2015. március 31., 19:102015. március 31., 19:10

Az „egyetemisták” azonban 200 lejes jegyárat tűztek ki a vendégszektorban, nem véletlen tehát, hogy a fellegváriak szurkolói lemondtak a „védettségről”, és a lelátó más részein kerestek maguknak helyet.

K. János, a CFR szurkolótáborának oszlopos tagja a Krónika megkeresésére leszögezte: a tény, hogy a KVSC-szurkolók nem a vendégszektorba vesznek jegyet, egyáltalán nem függ össze balhéval kapcsolatos törekvéssel.

„Ezt a döntést a nevetséges (200 lejes) jegyárak miatt hozta a Bordó Lelátó (Peluza Vişinie), mivel így sokkal olcsóbban juthatunk belépőkhöz, mintha a vendégszektorba váltanánk jegyet (így „csak” 30 lej)” – magyarázta. Rámutatott, hogy azok a szektorok, ahová a jegyeket veszik, épp a vendégszektor mellett vannak, a lehető legnagyobb távolságra az ellenfél szurkolótáborától.

„A lelátó azon részén pedig valószínűleg senki nem lesz rajtunk kívül, még a környező szektorokban sem, a rendfenntartó erők óriási készültsége miatt pedig amúgy sem lehetne balhé a stadionon belül, még ha akarná is valamelyik fél” – magyarázta a vasutasdrukker.

Csakhogy miközben az U-sok tömegével készülnek biztatni kedvenceiket, több CFR-szimpatizáns még így is kénytelen lesz a tévé képernyőjén keresztül nézni a meccset. Kedd koraeste érkezett ugyanis a hír, hogy a „házigazdák” megpróbálják elbátortalanítani a vendégeket.

A Krónikát értesítő egyik szurkoló elmondta, hogy a jegypénztár körül egy nagyjából 20-30 fős társaság figyeli az érkezőket, és ha „KVSC-gyanúsnak” találják a vásárlót, azonnal a 200 lejes jegy megvásárlására szólítják fel. Rendfenntartók ekkor nem voltak a környéken.

Mint ismeretes, két olyan csapat mérkőzik meg egymással a fináléba jutásért, amely pénzügyi problémákkal küzd, és az élvonalbeli bajnokságban a kiesés szélén áll. A CFR a pontlevonás és a játékos-leigazolási tilalom miatt került ebbe a helyzetbe, míg az U gyenge teljesítménye miatt szenved. A szerda esti mérkőzést 21.30 órától a Sport.ro élőben közvetíti.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés