Hirdetés

Kolonics György szívelégtelenség miatt hunyt el

Kolonics György kétszeres olimpiai bajnok kenus július 15-i halála természetes módon, szívtágulattal járó szívizombetegség, következményes heveny balszívfél-elégtelenség miatt állt be – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A BRFK szerint ezt támasztották alá az eljárás során beszerzett igazságügyi-orvosszakértői vélemények, továbbá a boncolás eredménye, illetve a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség bécsi akkreditált laboratóriumának vizsgálata is. Az analízis során megállapították azt is, hogy a sportoló halálának bekövetkeztében gyógyszerhatóanyag, kábítószer vagy doppingszer nem hatott közre.

MTI

2008. december 18., 10:092008. december 18., 10:09

„Bár közülünk senki nem kételkedett ebben, azért mégis megnyugvást jelent számunkra, hiszen Kolonics Gyuri tiszta életű sportember volt” – fogalmazott Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke, hozzátéve, hogy „ezzel az ügy lezárult”. A vizsgálat az elnök szerint azért tartott ilyen sokáig, mert a rendőrség illetékesei nagyon alaposan és körültekintően jártak el, mindent ellenőriztek. Ezzel együtt dr. Matos Lajos nemzetközi hírű szívgyógyász úgy vélte: a szerinte szűkszavú rendőrségi jelentésből egyértelműen nem lehet megállapítani, hogy a tragédia elkerülhető lett volna vagy sem.

„A jelentés alapján nehéz véleményt mondani, a részletes elemzést pedig nem ismerem – mondta az orvos. – A szívizombetegség különböző eredetű lehet, okozhatja például vírus is. A különböző elváltozások közül van olyan, amelyet ki lehet mutatni, ultrahangos vagy komputertomográfos vizsgálattal, és akad olyan is, amit nem”. A szakember hozzátette: örvendetesnek tartja a vizsgálatnak azt a megállapítását, hogy „a sportoló halálának bekövetkeztében gyógyszerhatóanyag, kábítószer vagy egyéb toxikus ágens” nem hatott közre, mert így bátran kijelenthető, hogy a tragédia nem dopping hatására következett be.

A 36 éves Kolonics György öt hónapja, edzés közben hunyt el. Egy résztáv végén rádőlt a kísérő motorcsónakra, majd elvesztette eszméletét. Páros társa, Kozmann György és trénere, Ludasi Róbert szívmaszszázzsal és mesterséges lélegeztetéssel igyekeztek életben tartani, de nem jártak sikerrel, ahogy a kiérkező mentők sem. Kolonics éppen az augusztusi pekingi olimpiára készült, az lett volna pályafutása ötödik ötkarikás fellépése. Két olimpiai bajnoki címe mellett a világbajnokságokon 15-ször, az Eb-ken pedig háromszor állt fel a dobogó legfelső fokára.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés