Hirdetés

Kizárják a Liga 1-ből a románokat?

Veszélybe került a romániai futballklubok szereplése az európai porondon. A csapatok részvétele a Bajnokok Ligájában, illetve az Európa Ligában azután vált kérdésessé, hogy az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) rendellenességeket fedezett fel a nemzetközi szerepléshez szükséges licenc megadásában. A román szövetség (FRF) a hét csapatból hatnak adott úgy zöld utat az európai kupasorozatok 2008/2009-es idényében, hogy formai hiányosságokat, illetve nem valós adatokat tartalmazó pénzügyi mérleget csatolt a licenckérelemhez, amelyet a FRF így is elfogadott.

Páva Adorján

2009. június 18., 10:242009. június 18., 10:24

Kemal Kapulluoglu, az UEFA fegyelmi ellenőre emiatt 200 ezer eurós büntetést javasolt, amelyet a FRF-re róna ki. Az UEFA fegyelmi bizottsága június 23-i ülésén fogadhatja el a javaslatot, illetve egyéb szankciókat is kiszabhat. Ionuţ Lupescu, a FRF főtitkára szerint – aki többek között az UEFA fegyelmi bizottságának is tagja – a testület akár ki is zárhatja a romániai klubokat az európai kupasorozatokból.

Az UEFA a „vetésforgó” elvet követve minden évben kiválaszt öt vagy hat tagszövetséget, és utólag megvizsgálja az európai kupaszerepléshez szükséges licencek megadásának folyamatát. Tavaly októberben a román szövetség munkáját is górcső alá vette a neves Pricewaterhouse Coopers könyvvizsgáló cég, az eredmények pedig felháborították az UEFA felelős tisztségviselőit. Az elmúlt futballidényben az európai porondon rajthoz állt hét csapat közül a Kolozsvári CFR, a Steaua, az FC Temesvár, a Dinamo, a Rapid és az Urziceni-i Unirea is hiányos, illetve nem valós pénzügyi adatokat közölt licenckérelmében – egyedül az FC Vaslui igénylésével nem volt gond. A rendellenességek ellenére a FRF megadta a licencet az említett

kluboknak.Miután fény derült a szabálytalanságokra, Kemal Kapulluoglu drasztikus büntetést javasolt, amelyet a FRF-re, nem pedig a klubokra róna ki. Ám az UEFA fegyelmi ellenőre jelezte, a kontinentális szövetség fegyelmi bizottsága további szankciókat is elrendelhet, amelyek a klubokra is kiterjedhetnek. Emellett az UEFA idén már jobban odafigyel a román klubok licenckérelmeire, s ha ezekben újra hiányosságokat találnak, akkor a kérdéses csapatok nem állhatnak rajthoz az európai kupasorozatokban. A mostani licencigénylők között a Rapid kivételével az összes többi klub szerepel, amely tavaly elindult az európai kupasorozatokban.

Viorel Duru, a FRF licencadó bizottságának vezetője jelezte, az UEFA által közölt tények ellenére nem mond le tisztségéről. „Nem én döntöttem, hanem a bizottság, nem lehet csupán engem hibáztatni. Egyébként elsőként azt a FRF által felkért, független könyvvizsgáló céget kell felelősségre vonni, amely nem értette meg, milyen kritériumokat kell figyelembe venni a klubok által közölt pénzügyi mérlegek átvizsgálásában. Másodsorban az érintett klubok gazdasági igazgatói a felelősek, akik felületes munkát végeztek az iratcsomók összeállításakor, harmadsorban pedig a FRF pénzügyi szakértőjét kell kérdőre vonni” – fogalmazott Viorel Duru.

Ionuţ Lupescu szerint szinte biztos, hogy az UEFA végrehajtó bizottsága megbünteti a FRF-t, ám a 200 ezer euró kifizetése mellett nem hiszi, hogy szóba kerülne a klubok kizárása. „Az viszont biztos, hogy a csapatok mostani licenckérelmükben jóval körültekintőbbek kell hogy legyenek. Az UEFA nagyon komolyan veszi ezt, nemrég a CSZKA Szófiát is emiatt zárták ki az európai kupákból” – tette hozzá a FRF főtitkára, aki érintettsége miatt nem vehet részt a fegyelmi bizottság június 23-i ülésén. Mint ismeretes, a román bajnok Urziceni-i Unirea a BL csoportkörében, az FC Temesvár pedig a BL selejtezőköreiben lenne érdekelt. Az Európa Liga selejtezőköreiben A Dinamo, a Kolozsvári CFR, az FC Vaslui és a Steaua indulna.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés