
Kizárás helyett pontlevonással és pénzbírsággal büntetik a következő szezontól a hazai élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban való induláshoz szükséges licenc előírásainak áthágását – döntött a sportági szövetség végrehajtó bizottsága.
2014. november 11., 17:062014. november 11., 17:06
A hétfői szabályváltoztatás kedden nyilvánosságra hozott változata alapján tehát már az adósságokat felhalmozó, Liga 1-es licencet igénylő klubok is pályára léphetnek a 2015–2016-os szezonban, de ha jövő év árpilis végéig nem bizonyítják, hogy törlesztették március 31-én jegyzett tartozásaikat az alkalmazottaik, illetve más klubok irányába, akkor három pont levonásával kezdik az idényt.
„Figyelembe vettük a Romániában uralkodó gazdasági válságot, és ezzel a módosítással lehetőséget akartuk adni a problémákkal küszködő kluboknak is a szereplésre” – indokolta a Krónikának Marcel Pușcaș.
Az FRF ügyvezető igazgatója lapunknak rámutatott arra, hogy ha például egy klub fizetésképtelenné válik, hiába kéri a csődvédelmet március elején, mert a bíróság gyakran csak hónapokkal az FRF licencadó testületének döntése után határoz az ügyben. „Sokan nyújtottak be átszervezési tervet, ám ezek jóváhagyása időbe telik. Nem akartuk emiatt elvenni az indulási jogot tőlük, mert pár hónap elteltével akár rendeződhet is a pénzügyi helyzetük” – magyarázta.
Infrastrukturális hiányosságok miatt 5 ezer és 50 ezer lej közötti pénzbírságot szabhatnak ki, ám ha az április 30-ai határidőig teljesítik a felvételeket, akkor a szankciót a felére csökkentik. Egy ponttal enyhítik a pontlevonás mértékét is, ha a licenc kérvényezője a végső határidőkor megfelel az indulási engedély megadásához szükséges minimális elvárásoknak.
A stagnáló tartozások miatt ugyanakkor további egy pont levonást is kiszabhat az illetékes testület, ha pedig valamely klub július elseje után válik fizetésképtelenné, akkor 6 pont levonással kezdi a 2016–2017-es idényt. A most megszavazott pénzügyi fair-play rendszer alapján a 2015–2016-os szezontól már folyamatos megfigyelés alatt tartják a Liga 1-es klubokat, amelyek pontszáma egy, illetve két ponttal csökkenhet az elmaradt kifizetések miatt.
A Liga 1-ben szereplő klubok aktuális pénzügyi helyzetét ugyan Pușcaș még nem ismeri pontosan – az éves mérleget decemberben kell benyújtaniuk az FRF-nek –, de tudomása szerint jelen pillanatban legalább a 70 százalékuknál gondok vannak, és „megbuknának” a licenckérelemkor. „Ez a szabályzatmódosítás egy olyan kedvezmény, amelyet voltaképp az egyesületek kértek, és mi jogosnak találtuk” – szögezte le az FRF-igazgató. A pénzügyi problémák ismertek a Kolozsvári CFR-nél, a Galaci Oțelulnál vagy a csődvédelem alatt álló Rapidnál.
Tavaly már enyhítettek az indulási jog feltételein, és figyelmen kívül hagyták az állam felé felhalmozott tartozásokat. A korábbi években többször előfordult, hogy a második ligából feljutó csapatok adósságaik vagy infrastrukturális problémáik miatt nem kaptak engedélyt az élvonalban való szereplésre – például a Bihar FC –, de arra is volt példa, hogy Liga 1-es csapat – például a Rapid vagy a Beszterce – esett vissza a másodosztályba a rendezetlen tartozások miatt.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!