Hirdetés

Kitoltak Dragomirral a tévék

•  Fotó: Mediafax

Fotó: Mediafax

A sporttelevíziók nem mentek bele Dumitru Dragomir, a Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) elnökének játékába: a Liga 1 következő három idényének közvetítési jogaiért meghirdetett tegnapi liciten a kilencből csupán három csomag kelt el.

Páva Adorján

2011. április 05., 08:382011. április 05., 08:38

Azaz – a jelenlegi állás szerint – a 2011/2012-es szezontól kezdődően fordulónként csupán három mérkőzést lehet majd élőben követni a Digi Sporton, a Dolce Sporton és az Antena 1-en.

Félresikerült „csomagolás”

A LPF három évvel ezelőtt áfa nélkül 85 millió eurót zsebelt be a 2008/2009-es, a 2009/2010-es és a jelenlegi idény meccsei tévéközvetítési jogainak eladása nyomán – a konzorciumba tömörülő RCS&RDS kábelszolgáltatótól és az Antena 1 televíziótól –, és ezen felbuzdulva Dragomirék most még feljebb tették a lécet: összesen áfa nélkül minimum 111 millió 300 ezer eurót reméltek a 9 csomag kikiáltási ára szerint.

Fontos tudnivaló, hogy a csomagok sorrendje ezúttal nem az opciós jogok sorrendjét jelentették, azaz az első csomag birtokosa nem mindig először választhat az aktuális forduló 9 mérkőzése közül. A tisztességes versenyszellem megőrzése érdekében a LPF olyan csomagokat hozott létre, amelyekben első, de utolsó opciós jog is szerepel. Az elképzelés szerint például az első csomag tulajdonosa az első fordulóban elsőként választhat – azaz a legnagyobb rangadót közvetítheti –, a második körben másodikként nevezheti meg az általa közvetítendő találkozót, a harmadikban harmadikként és így tovább egészen a 10. fordulóig, amikor ismét első opciós joga van a választásra. Így az idényenkénti 34 forduló során az első csomag tulajdonosa négyszer-négyszer elsőként, másodikként, harmadikként, negyedikként, ötödikként, hatodikként és hetedikként választhat, míg a 8. és 9. opciós jogával csupán háromszor él.

A többi csomag úgy volt öszszeállítva, hogy a második csomag birtokosa a 7. és 8. opciós jogával él csupán háromszor (a többivel ugyanúgy négyszer), a harmadik csomagot megvevő televízió a 6. és 7. opciós jogból rendelkezik eggyel kevesebbel, és ez így megy tovább. A nyolcadik csomag tulajdonosa már első és kilencedik opciós jogából veszít el egyet-egyet, míg a kilencedik csomag birtokosa az első és a második opcióból. Az utolsó két csomag kikiáltási ára alacsonyabb volt, mint a többié: az első hét csomag ára egyenként 12 millió 900 ezer euróról, míg az utolsó kettőé 10 millió 500 ezer euróról indult.

Elmaradt a Digi–Dolce-csata

A tegnapi licitre négy társaság jelentkezett: a Digi Sportot működtető RCS&RDS, a Dolce Sportot birtokló Romtelecom, az Antena 1 és a Román Televízió. A LPF-nek az első pofont az RTV adta, amely nem sokkal a „nagy nap” előtt bejelentette, nincs pénze erre a célra, így visszalép a licittől. Azt már tudni lehetett, hogy az RTV a 8. és 9. csomagért versengett volna az Antena 1-gyel, így utóbbi nyeregbe került a közszolgálati adó kiesésével, és a kikiáltási áron – áfa nélkül 10 millió 500 ezer euróért – meg is vásárolta a 8. csomagot. A nagy csatát a Teszári Zoltán nagyváradi üzletember tulajdonában lévő RCS&RDS-től , illetve a Romtelecomtól várták. Sokan úgy gondolták, a két társaság mindent megtesz majd, hogy minél több csomagot megszerezzen, ám messze nem így történt: a harmadiktól a hetedik csomagig terjedő kínálat nem is érdekelte őket. Egyedül az első csomagra jelentkeztek be mindketten, ám egy lépéssel – 300 ezer euróval – a kikiáltási ár fölé jutva a Romtelecom ki is szállt a versenyből. Az RCS&RDS így áfa nélkül 13 millió 200 ezer euróért megvette az első csomagot, míg a Romtelecom a kikiáltási áron megszerezte a másodikat.

Dragomir: csőbe húztak!

A következő három idényre összesen 36 millió 600 ezer eurót hozó licit láttán Dumitru Dragomir felháborodottan vette tudomásul a történteket. „Ezt jól kitaláltátok, csőbe húztatok minket, de az nevet, aki utoljára nevet – üzent a tévék képviselőinek a LPF elnöke. – Azt majd a LPF közgyűlése dönti el, hogy lesz-e új licit, vagy fordulónként csak három meccset lehet a tévében nézni. Biztos vagyok benne, hogy ha lesz még egy licitálás, ismét eljönnek a tévék képviselői. Egyértelmű, hogy azt várják, csökkentsük a kikiáltási árakat.”

A balul elsült licit miatt a klubok képviselőinek sem volt okuk az örömre, hiszen a csapatok is fontos bevételi forrásoktól eshetnek el. Marius Stan és Gheorghe Chivorchian, a Galac, illetve a Temesvár klubvezetője például azt javasolta, rendezzenek még egy licitet, de a kikiáltási árak legalább 10 százalékkal magasabbak legyenek. Eközben Adrian Mititelu, a Craiova tulajdonosa azonnali lemondásra szólította fel Dragomirt a kudarcba fulladt licit miatt.

Egyes vélemények szerint a LPF feje nem volt hajlandó elismerni, hogy a gazdasági válság miatt nem lehet többet kérni a közvetítési jogokért, mint három évvel ezelőtt, és Dragomir azt sem akarta tudomásul venni, hogy a Liga 1 színvonala érezhetően visszaesett – 2008-ban még a hetedik legerősebb európai bajnok ság volt, a román válogatott pedig a világranglista 13. helyén állt, most pedig a Liga 1 a 14. helyezett az UEFA-rangsorban, míg a román nemzeti együttes 52. a FIFA ranglistáján.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés