Hirdetés

Kitartó üldöző a Marosvásárhelyi ASA

Maradt az egy pont különbség a labdarúgó-Liga 1 összetettjében élen álló Steaua és a második Marosvásárhelyi ASA között, miután mindkét együttes győzött a hétvégi 28. fordulóban. 

Krónika

2015. április 26., 19:232015. április 26., 19:23

Liviu Ciobotariu edző erdélyi legénysége hazai pályán verte 2-1-re a Târgu Jiu-i Panduriit egy olyan, helyzetekben gazdag találkozón, ahol Claudiu Bumba már a tizedik percben vezetést szerzett a hazaiaknak. A félidő hajrájában Mihai Roman büntetőből egyenlített, de a térfélcserét követően Axente beállította a végeredményt, a remek passzaival társait kiszolgáló Ianis Zicu ugyanis ziccert hagyott ki a meccs végén, miközben előtte Sepsi és Hora „sétált el\" egy-egy találat mellett.

„Jól játszottunk, de a kihagyott helyzetek miatt a meccs végégig izgulhattunk. Legalább 3-4 gól volt a játékunkban\" – értékelte Ciobotariu, aki szerint tanítványai győztes hozzáállással, céltudatosan futballoztak.

„Nem volt rajtuk nyomás, tudtam, hogy megszerezzük a három pontot. Az az érzésem, hogy a játékosok ennél is többet akarnak, egy óriási teljesítményt szeretnének elérni a városnak\" – magyarázta a szakvezető, utalva az előttük lebegő bajnoki címre. Feladatukat nehezíti, hogy a korábbi sérüléséből visszatért Gabi Mureşan lába bedagadt, ezért még nem biztos, hogy pályára léphet szerdán a Steaua elleni tétmeccsen.

Az ellen a bukaresti csapat ellen, amelyik hiába kezdte a tavaszi szezont tetemes előnnyel, a szombati, Kolozsvári U elleni meccsén már eredménykényszerben volt. Ezúttal viszont nem hibázott a címvédő: Stanciu duplájával és Prepeliţă találatával 3-0-ra nyert, úgy, hogy az 54. percben Adi Popa tizenegyest hagyott ki Adrian Falub Szamos-parti együttese ellen.

A hazaiak szakvezetője szerint túlságosan is félve játszottak, és neheztelt, amiért a játékvezető nem ítélt büntetőt egy Mengolo elleni szabálytalankodás miatt. „A második játékrészben kiegyenlítettük az erőviszonyokat, de aztán ők kaptak egy tizenegyest. Ebből semmit sem értettem. 2-0-nál aztán befejeződött számunkra a játék. A Steaua megérdemelte a győzelmet, de nem lett volna szüksége plusztámogatásra\" – nyilatkozta Falub, remélve, hogy a Román Kupa döntőjében majd sikerül visszavágniuk a fővárosi együttesnek. A Steaua edzője, Costel Gâlcă úgy érzi, hogy csapata helyrejött, de továbbra is nagy rajtuk a nyomás.

A hétvégi fordulóban 1-1-es döntetlennel pontot rabolt a Dinamótól a vendég Kolozsvári CFR, miközben Brassóban a Rapid győzött 2-1-re, így összetettben beérte az ugyancsak kieső helyen tanyázó Cenk alattiakat. A két csapatnak különben kapóra jött a kolozsvári egyetemisták bukása, mivel így továbbra is csak egy pont választja el őket a még bennmaradást jelentő 12. helytől. Ugyancsak hétvégén zárt 2-2-vel Chiajnán a Craiova, a Iaşi pedig gól nélküli döntetlent játszott Botoşani-ban.

Keddtől már a 29. forduló találkozóit kezdik, amelyben szerdán 21.30-kor rendezik a Steaua–
ASA rangadót. Hétvégén érkezett különben a hír, hogy a Giurgiui Astra óvását elfogadták, és másodfokon a klub megkapta a játékengedélyt az európai szövetségtől arra, hogy megfelelő helyezése esetén elrajtoljon a kontinentális klubsorozatok következő idényében.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés