
Főleg Észak- és Nyugat-Franciaországban található kisvárosokban rendezik meg szombattól egészen június 30-ig a 34. női kosárlabda Európa-bajnokságot: a döntőt is vendégül látó Orchies 8172 lakosával még nem is a legkisebb házigazda.
2013. június 13., 16:522013. június 13., 16:52
Mouilleron-le-Castif lakossága (4219) ugyanis szinte megegyezik csarnoka befogadóképességével (4000), de Trélazé (11 025) vagy Vannes (52 ezer) sem metropolisz. Egyedül Lille (226 ezer) került a helyszínek közé a nagyobb francia városok közül. Franciaország amúgy immár negyedszer házigazda 1962, 1976 és 2001 után, az akkori helyszínek (Orléans, Le Mans és Gravelines) viszont most kimaradtak.
Az Eb-re ugyan sem a magyar, sem a román válogatott nem jutott, a következőn, 2015-ben viszont társrendezőként mindkettő indulhat. A torna legnagyobb esélyese a legutóbbi hat tornán mindig döntős, háromszor nyerő orosz válogatott, valamint a 2009-ben győztes hazai együttes. Oroszország egyébként a Szovjetunió sikereit is beszámítva 21-et nyert meg a korábbi 33 kiírásból. A négyes csoportokból három-három együttes jut az egymás elleni eredmények továbbvitelével a középdöntőbe, a második kör hatos csoportjaiból pedig négy-négy együttes az egyenes kieséses szakaszba.
A-csoport: Montenegró, Szlovákia, Ukrajna, Törökország.
B-csoport: Oroszország, Spanyolország, Olaszország, Svédország.
C-csoport: Franciaország, Szerbia, Lettország, Nagy-Britannia.
D-csoport: Litvánia, Horvátország, Csehország, Fehéroroszország.
A 21 esztendős román David Popovici lett az első a férfiak versenyében az európai szövetség (European Aquatics) Év úszója-szavazásán a voksok 37,94 százalékával.
A férfiaknál Kós Hubert világbajnok úszót, a nőknél Márton Luana világbajnok tekvondóst választotta meg a 2025-ös év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ).
A magyar válogatott 13-10-re nyert a montenegrói csapat ellen hétfőn a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság második fordulójában.
Románia válogatottja győzelemmel kezdte a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságot, amelynek második napján 15-7-re felülmúlta Szlovákia együttesét. Vancsik Leventéékre a továbbiakban a török és az olasz vízilabda-válogatott vár a csoportban.
A magyar válogatott főként kiváló védekezésének köszönhetően 15–7-re nyert a francia csapat ellen a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság szombati nyitónapján.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 33–23-ra legyőzte Romániát a péntek este Győrben rendezett Eb-felkészülési mérkőzésen. A két ország kézilabda-válogatottjainak ez volt a 81. egymás elleni meccse, az örökmérleg egyelőre még a románok javára billen.
Az autósok mezőnyében az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah volt a leggyorsabb a Dakar-rali pénteki hatodik szakaszán, ezzel pedig az összetettben is átvette a vezetést, míg a motorosoknál az ausztrál Daniel Sanders előnye 45 másodpercre csökkent.
Az egyaránt Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya és Kuczora Csenge a Bukaresti CSM női kézilabdacsapatához igazol.
93 éves korában elhunyt Kemény Ferenc, a háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány Kemény Dénes édesapja, a magyar vízilabda legendás nevelőedzője.
Fiatalos csapattal és lendülettel vág neki a magyar férfi vízilabda-válogatott a szombaton elrajtoló belgrádi Európa-bajnokságnak. Jansik Szilárd és Vigvári Vendel arról nyilatkozott a Krónikának, milyen elvárásokkal utaznak a 37. kontinenstornára.
szóljon hozzá!