
A táblázat utolsó előtti helyére csúszott vissza a Rapid labdarúgócsapata, miután 2-0-ra kikapott hétfő este Craiován, az élvonalbeli bajnokság 15. fordulójában.
2014. november 25., 16:292014. november 25., 16:29
A CSU irányítását magára vállaló Sorin Cârțu–Emil Săndoi tandem együtteséből ezúttal Brandan (43. perc) és Bawab (93. p.) volt eredményes. Keretüket sérülések tizedelték, de a vezetőedző bevallása szerint fővárosi ellenfelük jó benyomást tett rá, meg kellett dolgozzanak a sikerért.
„Akkor jöttem a csapathoz, amikor az két ponttal sereghajtó volt. Szeretnénk stabilitást, célunk továbbra is az, hogy ne essünk ki a Liga 1-ből. Ha ebben az irányban haladunk tovább, sok mindent elérhetünk” – vallja Cârțu, aki érkezése óta már hét győzelemnél és két döntetlennél tart a Craiova szakvezetőjeként.
Marian Rada, a bukaresti „vasutasok” edzője szerint elsősorban a hajrában úszott el számukra a meccs, amikor tapasztalt játékosainak elrontott passzai megbosszulták magukat.
A Liga 1 állása:
1. Steaua 15 12 1 2 33-8 37
2. CFR 15 10 2 3 27-10 32
3. Petrolul 15 9 4 2 27-9 31
4. Astra 15 7 5 3 24-12 26
5. Vásárhely 15 7 5 3 19-11 26
6. Dinamo 15 7 4 4 26-20 25
7. Craiova 15 7 4 4 20-20 25
8. Botoşani 15 7 3 5 20-20 24
9. Brassó 15 5 4 6 18-23 19
10. Viitorul 15 4 6 5 19-20 18
11. Pandurii 15 3 6 6 18-21 15
12. Medgyes 15 3 6 6 16-21 15
13. Kvári U 15 3 5 7 15-21 14
14. Ceahlăul 15 3 5 7 14-24 14
15. Chiajna 15 2 7 6 13-23 13
16. Galac 15 2 5 8 7-22 11
17. Rapid 15 2 4 9 7-22 10
18. Iaşi 15 1 6 8 11-27 9
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!