
A magyar női kézilabda-válogatott 24-23-ra kikapott a lengyelektől a hétfői nyolcaddöntőben a dániai világbajnokságon. A vereséggel minimálisra csökkent a nemzeti együttes esélye, hogy kijusson a jövő évi riói olimpiára.
2015. december 14., 22:572015. december 14., 22:57
2015. december 14., 22:582015. december 14., 22:58
Németh András szövetségi kapitány csapata az első negyedórában katasztrofális játszott, 10-4-re elhúzott a rivális, ráadásul Tomori súlyos térdsérülést szenvedett. Az időkérések és a cserék meghozták a remélt javulást, a szünetben már 14-13-ra vezetett a magyar válogatott. A folytatásban fej fej mellett haladt a két együttes – közben Görbicz is megsérült – , de a hajrát a lengyelek bírták jobban.
A lefújás után Németh András szövetségi kapitány a Sport Televízióban elmondta, hogy rengeteg variációs lehetősége volt csapatának, de a végjátékra ezek rendkívüli módon csökkentek, hiszen Tomori és Görbicz kiesését nehéz kompenzálni, ráadásul a többiek elfáradtak.
„Az első félidőben legalább azt megtettük, hogy jelentős hátrányból felálltunk. Az fantasztikus volt. Voltak tartalékaink – Hornyák Dórát például nem ismerték a lengyelek –, de a hajrában a nagy erőlködésben Szucsánszki Zita például lenullázódott” – értékelt Németh.
A magyar női kézilabda-válogatott a lengyelek elleni nyolcaddöntős vereség után már csak akkor juthat ki a márciusi, olimpiai kvalifikációs tornára, ha Norvégia megnyeri a dániai világbajnokságot, Montenegró pedig a legjobb hétben végez.
Ebben az esetben a norvégok a tavalyi Eb-n második helyen záró spanyolokat kijuttatják az olimpiára. A vb-n már búcsúzott, Eb-harmadik svédek és az Eb-hatodik magyarok a földrészi pluszkvóta alapján jutnának indulási joghoz a kvalifikációs tornán, mivel – norvég aranyérem esetén – Európa, mint legjobb földrész plusz részvételi lehetőséget kapna.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!