A Kolozsvári U Mobitelco óvatosan vág neki az A osztály következő kiírásának: míg tavaly a bajnoki címre tört, és végül harmadik lett, az elvárás most a legjobb négy közé kerülés. A klubvezetés a nyáron a szerb kosárlabdaiskola tanítványai közül erősített. Miközben a négy amerikai játékos közül csak LeVar Seals maradt Kolozsváron, az U három szerb kosarast igazolt: Zoran Krsztanovicsot, Szasa Vukast és Branko Kujicsot, valamint Iheadindu, Ionuţ Mocanu és Mihai Popa is Kolozsvárra költözött. A kolozsváriak a FIBA Euro Kupában is érdekeltek, ahol a csoportkörbe szeretnének jutni – az első selejtezőkörben a görög PAOK-kal kell megküzdeniük.
A Temesvári ELBA is rajthoz áll a kupasorozatban, miután az elmúlt szezonban a Román Kupa fináléjáig jutott. Dragan Petricsevics együttese az ukrán Dnyipróval méri össze erejét. A bánságiak az előző bajnoki szezonban bejutottak a rájátszásba, amely minimális elvárás most is. Az Elba három szerbbel erősített, valamint a Béga-partra igazolt Brice Kabengele és Bogdan Stăncuţ is. Vi szont a távozók között szerepel az A osztály legjobb hárompontos dobójaként elkönyvelt Miljan Marijanovics, aki a Szászmedgyesi Gaz Metanhoz szerződött.
A Nagyszebeni CSU Atlassib jóval többet változtatott: a csapatot új edző, a német Peter Schomers irányítja, aki legalább az elődöntőig jutna. A korábbi keretből kilencen távoztak, míg öt új amerikai játékos érkezett, ás Nagyszebenbe igazolt Alexei Andruş is.
Marosvásárhelyen az elmúlt idényben igazi kosárlabdaláz tört ki. A kiesés elkerüléséért harcba szállt BC Mureş csak az utolsó fordulóban maradt le a rájátszásról, ám idén már a legjobb nyolc közé jutás a cél. A Mihai Corui vezette játékoskeret nem sokat változott: egyedül George Trif távozott, ám Marosvásárhelyre szerződött Bíró Ferenc és a kanadai Jon Clark is.
Trif Nagyváradon folytatja, ahol a CSM szintén a rájátszásba jutást tűzte ki célul. A partiumiaknál nyolc távozó játékos helyére ugyanannyi új érkezett, köztük három amerikai és egy litván kosaras. A Szászmedgyesi Gaz Metan hasonló elvárásokkal vág neki az idénynek. Heten távoztak, helyettük nyolc játékos érkezett. Marijanovics mellett egy másik tapasztalt kosaras, Tudor Dumitrescu is a Gaz Metannál folytatja. Brassóban a kiesés elkerülésére, a fiatal játékosok beérésére számítanak. A Cuadripol négy amerikaival megerősítve kezd.
A osztály, 1. forduló, péntek: Rapid– Tîrgovistei BC (Telesport, 19.00). Szombat: Dinamo–Pitesti-i BCMUS Arges (Telesport, 19.00), Nagyváradi CSM Leonardo–Marosvásárhelyi BC Mures, Kolozsvári U Mobitelco–Temesvári Elba, Nagyszebeni CSU Atlassib–Szászmedgyesi Gaz Metan, Brassói Cuadripol–Râmnicu Vâlcea-i BC, Otopeni-i CS–Ploiesti-i CSU Asesoft.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.