
Fotó: Gegő Imre
Két pontra nőtt az FCSB néven szereplő, listavezető Steaua előnye az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság felsőházi rájátszásában, miután vasárnap este 1-0-ra nyert a Craiova vendégeként, a Kolozsvári CFR pedig gól nélküli döntetlennel mentett pontot a tabellán második Viitorul ellen.
2017. április 10., 16:042017. április 10., 16:04
A játéknap „főeseménye\" ugyanakkor a Drobeta Turnu Severin-i összeccsapáson osztogatott műsorfüzet volt, mivel abban „A FCSB-ista egy kihalás szélén álló, undorító faj\" címmel ellátott sértő szöveg jelent meg George Becali bukaresti együtteséről.
A házigazda Craiova közleményben határolódott el a röpirattól. Leszögezték, hogy ők mindig is tisztelték ellenfeleiket, és soha nem szítanának ellenérzést velük szemben. A közleményben ugyanakkor nem mulasztották el megjegyezni, hogy a Craiova „legértékesebb trófeája\" mindig is a kivételes közönsége volt, amely gyakorta önerőből szervez különböző eseményeket. „Ez az FCSB számára érthetetlen, mert szurkolói elpártoltak tőle, és már csak a tulajdonos hangos nyilatkozatai tartják főszereplőként a sajtóban\" – fűzték hozzá.
A Craiova egyébként a hétfői sorsoláskor tudta meg, hogy a Román Kupa elődöntőjében a Voluntari lesz az ellenfele, míg a másik ágon Giurgiui Astra–Temesvári ACS Poli párharcot rendeznek a május 27-ei döntőért. A legjobb négy között április végén szervezik az első meccseket, míg a visszavágók május derekán lesznek.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!