Kiesett a BL-ből a „teljesen felkészületlen” Kolozsvári U-BT

•  Fotó: Az U-BT Facebook-oldala

Fotó: Az U-BT Facebook-oldala

Korai véget ért a Kolozsvári U-BT férfi kosárlabdacsapatának Bajnokok Ligája-kalandja, miután a németországi 78:72-es veresége után hazai pályán is kikapott 88:77-re az első selejtezőkörből érkezett Riesen Ludwigsburgtól.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2017. szeptember 27., 17:502017. szeptember 27., 17:50

A második kvalifikációs kör kedd esti visszavágóján a házigazdák nagyon rosszul kezdtek, hiszen a hátrány lefaragása helyett tovább nőtt a különbség, miután a vendégek tizennyolc ponttal nyerték az első negyedet. A folytatásban ugyan összeszedte magát a román bajnok, de az utolsó játékrészben már nem tudott csodát tenni a fordítás érdekében.

Mihai Silvășan vezetőedző kiábrándítóként jellemezte a találkozót, mert nagy reményeket fűzött továbbjutásukhoz.

Idézet
Ráfizettünk a meccs elejére. Teljesen felkészületlenek voltunk erőnlétileg és mentálisan is. Nem sikerült mozgósítanom a fiúkat, és nem találtam egy olyan kezdő felállást, amely kellő lendületet adott volna"

– értékelt.

Hozzátette ugyanakkor, hogy tanítványait gratuláció illeti meg, amiért nem törtek meg, hanem az utolsó pillanatig harcoltak a remélt továbbjutásért. A Kolozsvári U-BT ezt követően a FIBA-Európa Kupa csoportkörében folytathatja szereplését, ellenfeleit viszont majd a csak kvalifikációs szakasz lezárása után ismeri meg.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 13., szombat

Szuperkupa után Román Kupa: újabb trófeát hódítottak el a nagyváradi vízilabdázók

A Nagyváradi VSK vízilabdacsapata nyerte a Román Kupát, miután a szombat esti döntőben 14-9 arányban legyőzte a bukaresti Dinamo együttesét. A nagyváradi pólósok egy héttel ezelőtt elhódították a Szuperkupát is.

Szuperkupa után Román Kupa: újabb trófeát hódítottak el a nagyváradi vízilabdázók
2025. szeptember 10., szerda

Komoly erdélyi esélyekkel rajtol a jégkorong Erste Liga 18. idénye

Pénteken kezdődik a jégkorong Erste Liga 18. idénye, amelyben már nem vesz részt az osztrák bázisú bajnoksághoz csatlakozó Ferencváros, így szakértők szerint az erdélyi csapatok számítanak esélyesnek.

Komoly erdélyi esélyekkel rajtol a jégkorong Erste Liga 18. idénye
2025. szeptember 09., kedd

Ronaldóék ellen is vezettek, ám nem szereztek pontot Szoboszlaiék

Magyarország labdarúgó-válogatottja 3-2-re vereséget szenvedett Portugáliától Budapesten a világbajnoki selejtezősorozat keddi játéknapján, az F csoport második fordulójában.

Ronaldóék ellen is vezettek, ám nem szereztek pontot Szoboszlaiék
2025. szeptember 09., kedd

Magyarországon is szobrot kapott a négyszeres olimpiai bajnok székely tornászlegenda

Felavatták kedden a román színekben négyszeres olimpiai bajnok Szabó Katalin szobrát, amelyet Székesfehérváron az Olimpiai Parkban, a helsinki játékokon 16 aranyérmet nyert magyar sportolók emlékét megörökítő alkotás mellett állítottak fel.

Magyarországon is szobrot kapott a négyszeres olimpiai bajnok székely tornászlegenda
2025. szeptember 08., hétfő

Szoboszlai: azonnal aláírnám a döntetlent Portugália ellen

A csapatkapitány Szoboszlai Dominik kiegyezne azzal, ha a magyar labdarúgó-válogatott kedden hazai pályán döntetlent érne a portugálok ellen a 2026-os világbajnokság selejtezősorozatában.

Szoboszlai: azonnal aláírnám a döntetlent Portugália ellen
2025. szeptember 06., szombat

Kétgólos előnyt adott el a magyar labdarúgó-válogatott Dublinban

Két góllal vezetett, mégis döntetlent játszott Marco Rossi együttese Írország ellen a 2026-os világbajnokság szombat esti selejtezőmérkőzésén. A magyar labdarúgó-válogatott a második félidő nagy részében emberhátrányban játszott.

Kétgólos előnyt adott el a magyar labdarúgó-válogatott Dublinban
2025. szeptember 06., szombat

Marco Rossi: nüanszok dönthetnek a szombati ír-magyar meccsen

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint nüanszok dönthetik el szombaton a magyar labdarúgó-válogatott írországi rajtját a világbajnoki selejtezősorozatban.

Marco Rossi: nüanszok dönthetnek a szombati ír-magyar meccsen
2025. szeptember 05., péntek

Kulcsfontosságú meccsel indít a világbajnokságra áhítozó magyar fociválogatott

Az erőviszonyokat tekintve talán a legfontosabb mérkőzéssel kezdi meg a 2026-os világbajnokság selejtezősorozatát a magyar labdarúgó-válogatott, amely 1986 után juthat ki ismét a sportág legnagyobb seregszemléjére.

Kulcsfontosságú meccsel indít a világbajnokságra áhítozó magyar fociválogatott
2025. szeptember 04., csütörtök

Hiába BL-bíró, Kovács István a Szuperligában csak középmezőnyben keres

Meglepő nevek vezetik a romániai játékvezetők idei kereseti listáját: egy nem FIFA-kerettag bíró kapta a legtöbb pénzt.

Hiába BL-bíró, Kovács István a Szuperligában csak középmezőnyben keres
2025. szeptember 04., csütörtök

BL-győztest igazolt a Kolozsvári CFR

A Kolozsvári CFR labdarúgóklub szerda este a Facebook-oldalán jelentette be, hogy átigazolta a neves francia védőt, Kurt Zoumát.

BL-győztest igazolt a Kolozsvári CFR
BL-győztest igazolt a Kolozsvári CFR
2025. szeptember 04., csütörtök

BL-győztest igazolt a Kolozsvári CFR