Hirdetés

Kiegyensúlyozott erőviszonyok – Caba elégedett az SZKC helyezésével

Dinamo, Bukaresti CSM, Székelyudvarhely, Steaua, Temesvár, Torda, Călărași sorrendben jutottak a felsőházi rájátszásba az élvonalbeli férfi kézilabda-bajnokság szereplői, miközben a címvédő Nagybányai Minaur a folytatásban már csak a kiesés elkerüléséért küzdhet az immár lezárult alapszakaszban mögötte végző Vaslui, Târgu Jiu, Ploiești, Focșani és Galac társaságában.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2016. március 29., 18:552016. március 29., 18:55

A pénzügyi problémák miatt menet közben szétesett máramarosiakat a szezon elején még Vlad Caba, az SZKC vezetőedzője is a mezőny legerősebb tagjának gondolta, de – várakozásaival ellentétben – még teljes kerettel is legyőzhetőnek bizonyultak.

„Magunkkal szemben is nagyobb elvárásaink voltak eleinte, de a problémák tükrében az alapszakaszban elért harmadik hely is jó eredmény, ennél többet nem tudtunk kihozni\" – folytatta értékelését. Mint azt a Krónikának ecsetelte, hónapokon keresztül velük edzett egy kiváló katari játékos, de problémák adódtak a játékengedélyével, ezért végül nem tudták leigazolni.

„Ez már alapban meggyengítette a kilencméteres vonalunkat. Aztán a kulcsembernek számító Rusiának személyes problémái miatt hat-hét meccset ki kellett hagynia. Hoztunk egy jó horvát légióst, aki aztán három meccs után meggondolta magát és nem akart Romániában maradni. Nagyon nehéz időszak volt, több kézilabdázót túlterheltünk, mert volt, amikor csak 8-9 játékosra számíthattunk\" – magyarázta.

Teljes kerettel viszont partiban érzi magukat ahhoz, hogy az – EHF-kupa csoportkörében hétvégén elbúcsúzott – Bukaresti CSM-vel és a Dinamóval felvegyék a harcot. Előbbiek meglátása szerint kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtottak eddig, ezért esélyesebbnek érzi a hullámzóbb alapszakaszgyőztesnél. „Ha nem lesznek további problémáink, akkor bármelyiküket képesek vagyunk felülmúlni\" – vallja a szakvezető, hozzátéve, hogy a Minaur „feloszlásával\" párhuzamosan a Steaua és a Temesvár lépett még elő a veszélyes riválisok csoportjába.

„Azt nem mondanám, hogy nőtt a bajnokság színvonala, de kétség kívül kiegyensúlyozottabb most a mezőny\" – tette hozzá. Részben emiatt is tartja kevésbé lényegesnek, hogy az előző szezonhoz képest ismét a „mumusuk\", a Torda lesz az első ellenfelük a rájátszásban, mert ha dobogós céljaikat valóra akarják váltani, akkor bárkivel szemben képesek kell lenniük győzni. „Az biztos, hogy nagyon nehéz lesz. A Torda meglepetést tud okozni, és valamiért ellenünk mindig felszívják magukat. Senki ellen olyan jól nem szoktak játszani, mint ellenünk\" – figyelmeztetett.

Noha a versenykiírás lehetőséget adott volna arra, hogy az alapszakaszbeli meccsek „zsonglőrködésével\" gyakorlatilag ellenfelet válasszanak maguknak, az ilyen eljárást etikátlannak tartja. Emellett pedig szerinte az alapszakaszbeli helyezésükkel a hazai pálya előnyeit is élvezhetik, hiszen az egyik fél második győzelméig tartó negyeddöntőben az első és szükség esetén a harmadik találkozót is Udvarhelyen játsszák. „Ha nyerünk, utána feltételezhetően a CSM lesz az ellenfél, aki nálunk előrébb végzett az alapszakaszban, de ha ki is kapunk, utána a bronzmeccsen megint nálunk lehet a pályaelőny\" – számolgatott Caba.

Az április 24-én kezdődő rájátszásig – amelyben a felsőház csapatai Călărași–Dinamo, Resicabánya–Bukaresti CSM, Torda–SZKC és Temesvár–Steaua párosításban kezdenek – viszont még közel egy hónap felkészülési idő áll rendelkezésre, mivel az elkövetkezendő hetekben a válogatott programja miatt szünetel a bajnokság.

Románia férfikeretéből hiányzik Alexandru Șimicu, valamint Bogdan Cricitoiu – mindketten személyes okokra hivatkozva mondták le a szereplést –, de visszatért Ionuț Georgescu (Steaua), Dan Savenco (Dinamo) és Mihai Rohozneanu (Resicabánya). Aihan Omer szövetségi kapitány együttese április negyedikéig Călărași-on készül, majd Tel Avivba utazik a 2018-as Európa-bajnoki előselejtező Izrael elleni párharcának első mérkőzésére. A visszavágó április 10-én lesz Călărași-on.

A női pontvadászat alapszakaszából még négy forduló van hátra, itt viszont a Bajnokok Ligája-negyeddöntőre készülő Bukaresti CSM (66 pont) és a Nagybányai HCM (63) toronymagasan vezeti az összetettet a Brassó, a Brăila és a HCM Roman előtt. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
2026. március 28., szombat

Vízilabda: átgázolt a Nagyváradi VSK-n a budapesti vasutascsapat

Búcsúzott a nemzetközi szerepléstől a Nagyváradi VSK, miután a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján hazai medencében is kikapott a BVSC együttesétől.

Vízilabda: átgázolt a Nagyváradi VSK-n a budapesti vasutascsapat
2026. március 28., szombat

Nem könnyen, de végül csak legyűrte a magyar labdarúgó-válogatott a szlovénokat

A magyar labdarúgó-válogatott Schön Szabolcs góljával 1-0-ra legyőzte a szlovénokat a szombaton este a budapesti Puskás Arénában játszott idénynyitó barátságos mérkőzésen.

Nem könnyen, de végül csak legyűrte a magyar labdarúgó-válogatott a szlovénokat
Hirdetés
Hirdetés