
Fotó: Rompres
Maguk útját járják
A Kolozsvári CFR tavaly a hajrában maradt le a Bajnokok Ligája-indulást biztosító második helyről, ám idén már nem szerette volna a véletlenre bízni a BL-szereplést, így egyből a bajnoki cím megszerzését tűzte ki célul. Ioan Andone vezetőedző tanítványai nem okoztak csalódást az idény első részében: 19 forduló alatt 46 pontot gyűjtöttek, így az élen zárták a 2007-es évet. A Gépész utcaiak a tél folyamán sem tétlenkedtek: a klubvezetés folytatta a játékoskeret megerősítését, nem változtatva azon a meglátásán, hogy a végső cél elérésében leginkább külföldi játékosok segíthetnek. Ennek megfelelően három argentin, egy svéd, egy norvég, valamint négy elefántcsontparti labdarúgó került télen a CFR-hez. Az új légiósok érkezésével jelenleg 23 külföldi játékos, illetve hét román labdarúgó alkotja a kolozsváriak keretét.
Az új szerzemények először a Craiovai U elleni hazai találkozón bizonyíthatnak tétmeccsen. Egy hétre rá már az egyik legnehezebb mérkőzés következik a CFR számára: a Gépész utcaiak a Steaua otthonába látogatnak. „Egyáltalán nem érezzük máris bajnoknak magunkat. Az első hely könnyen elveszíthető, az fog nyerni, aki kevesebbet hibázik” – jelentette ki Iuliu Mureşan, a CFR elnöke.
A hajtók serege
A kolozsváriak legfőbb ellenlábasának a Rapid mutatkozik, amely ötpontos lemaradással követi a 46 pontos CFR-t. Mazilu a télen Ukrajnába igazolt, de a giuleşti-iek hamar pótolták a hiányt a visszatért Pancuval. „Bizakodóan folytatjuk a harcot. Jó képességű játékosokkal rendelkezünk, emellett egy bajnok mentalitású edző, Mircea Rednic irányítja az együttest” – fogalmazott George Copos klubtulajdonos. Rednic tanítványai először a vendég Kolozsvári U elleni mérkőzésen bizonyíthatnak.
Az üldözőboly tagjai közül a Steaua sem tett le a bajnokság megnyeréséről, annak ellenére, hogy a negyedik helyen áll, és nyolc pont választja el a CFR-től. A katonacsapat télen öt idegenlégiós – köztük három dél-amerikai – szerződtetésével erősített, ám George Becali klubtulajdonos szerint minden kárba vész, ha egy hét múlva nem győzik le az éllovast. „Sok minden eldől a 21. fordulóban: ha kikapunk, lemondhatunk a bajnoki címről” – jelentette ki Becali. A piros-kékek a CFR elleni derbi előtt, vasárnap a Iaşi-i Poli otthonában játszanak.
A pénteken a Piatra Neamţ-i Ceahlăult fogadó Dinamo részéről kevésbé magabiztos nyilatkozatok hangzottak el a bajnokság megnyerésével kapcsolatosan, ugyanis a címvédő 32 ponttal a 6. helyen áll. „A legfontosabb téli teendőinket elvégeztük: olyan játékoskeretet alakítottunk ki, amelytől elvárható, hogy úgy teljesítsen, mint a tavalyi csapat, amely végigverte a mezőnyt” – nyilatkozta Cristian Borcea. Az ügyvezető elnök nagy nyereségnek nevezte Torje, valamint Miranda leigazolását, míg Niculescu vagy Radu Ştefan távozását nem érezte meghatározónak.
A harmadik helyen álló Urziceni-i Unirea klubvezetése nem foglalkozott a bajnokság megnyerésével. „A CFR és a Steaua is jól igazolt, míg a Rapid Pancu érkezésével nagyot erősödött. Mi nem engedhettük meg magunknak nagynevű játékosok szerződtetését, de az őszi kerettel is képesek vagyunk kiharcolni az indulást az UEFA-kupában” – mondta Mihai Stoica klubelnök.
Erdélyi remények
A nemzetközi kupaszereplésért száll harcba a Temesvári Poli is, amely 35 ponttal az 5. helyen áll. „Meg szeretnénk nyerni mind a 15 hátralévő meccsünket” – jelentette ki Gheorghe Chivorchian ügyvezető elnök, aki szerint a bánságiak jobbak, mint tavaly voltak, amikor – egyedüli csapatként – a CFR-t is le tudták győzni a bajnokságban. A vasárnap a Târgu Jiu-i Pandurii otthonában szereplő Poli többek között a szlovákiai Borbély és Brezinsky, valamint Bădoi leigazolásával erősített a tél folyamán, míg a távozók listáján Torje neve a legjelentősebb.
A Besztercei Gloria is megvált legtehetségesebbnek tartott fiatal játékosától: Sepsi a Benficához igazolt. A táblázat 8. helyén álló erdélyiek vezetői ezúttal az infrastruktúra fejlesztését tartották a legfontosabbnak, így az igazolásokra nem fektettek túl nagy hangsúlyt. „Szinte minden együttes megerősödött, így a legfontosabb, hogy ne kerüljünk a kiesőjelöltek közé. Ha hozzuk tavalyi formánkat, akkor az első tíz között végezhetünk” – vázolta a stadionfelújítás miatt ideiglenesen Szászrégenbe költözött Gloria esélyeit Ioan Ovidiu Sabău vezetőedző.
A beszterceiek az Aradi UTA-nak otthonában kezdenek. A Maros-partiakat már tavalyi teljesítményük a kiesőjelöltek közé sorolta, így a Marin Barbu vezette csapatnak startból a bennmaradásért kell megküzdenie. Az UTA a tél első felében még vezetője sem volt, ám Nicolae Bara végül ismét a csapat mellé állt, és az éllovas vezetőivel kötött megállapodása nyomán három CFR-játékost „kölcsönzött” a cél teljesítése érdekében. „A Kolozsvárról érkezett labdarúgók nagy lyukakat töltöttek be, velük erősebbekké váltunk. Emellett az adósságok rendezésével is olyan körülményeket próbálunk teremteni, amelyek a csapat javát szolgálják. Bízunk a bennmaradásban” – mondta Nicolae Bara.
Az UTA a második körben kiesési rangadót játszik a Kolozsvári U vendégeként. A sereghajtó a télen jelentős átigazolási kampányt folytatott – több mint egy teljes csapatra való labdarúgó érkezett a diákegyütteshez –, amely bizakodóvá tette a télen kinevezett Mészáros Alpár vezetőedzőt. „Tizenöt finálé előtt állunk, az összes mérkőzés döntő lehet sorsunkat tekintve. Ezzel a játékoskerettel helyünk van a Liga 1-ben, de ezt a pályán kell bebizonyítani” – fogalmazott az U trénere. A diákcsapat – amely 8 pontra áll a még bennmaradást jelentő 14. helytől – a Rapid ellen kezdi idei bajnoki mérkőzései sorát.
Liga 1, 20. forduló, péntek: Konstancai Farul–Buzăui Gloria (Telesport, 19.00), Dinamo–Piatra Neamţ-i Ceahlăul (Kanal D, 20.30). Szombat: FC Vaslui–Mioveni-i Dacia (Telesport, 14.30), Urziceni-i Unirea–Galaci Oţelul (RTV 1, 16.00), Rapid–Kolozsvári U (Naţional Tv, 18.30), Kolozsvári CFR–Craiovai U (Antena 1, 20.45). Vasárnap: Aradi UTA–Besztercei Gloria (Telesport, 14.30), Târgu Jiui Pandurii–Temesvári Poli (Naţional Tv, 18.30), Iaşi-i Poli–Steaua (Kanal D, 20.30).
A liga 1 állása:
1. CFR 46 p, 2. Rapid 41 p, 3. Urziceni 38 p, 4. Steaua 38 p, 5. Temesvár 35 p, 6. Dinamo 32 p, 7. Vaslui 31 p, 8. Beszterce 25 p, 9. Galac 25 p, 10. Buzău 21 p, 11. Craiova 20 p, 12. Mioveni 20 p, 13. Ceahlăul 20 p, 14. Iaşi 19 p, 15. UTA 18, 16. Farul 17 p, 17. Pandurii 15 p, 18. Kolozsvári U 11 p.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.