2012. január 30., 09:082012. január 30., 09:08
Dánia sikerével az is eldőlt, hogy a magyar válogatott Svédországba megy olimpiai selejtezőre, ahol a házigazda mellett Brazília és Macedónia lesz az ellenfele. Tegnap Belgrádban kisorsolták a júniusi világbajnoki pótselejtezőket, és a magyar válogatott a lehető legnehezebb ellenfelet kapta: az Európa-bajnokságon nyolcadikként zárt együttes Norvégiával került össze. Mocsai Lajos együttese az első mecscsen június 9-én vagy 10-én fogadja a kontinensviadalon 13. helyen végzett norvégokat, a visszavágót egy héttel ezután rendezik. „Az Európai Kézilabda-szövetség a szerbiai Eb utolsó négy helyezettje közül kettőt sorsolt a kiemeltek közé, kettőt pedig az alsó ágra, és mi éppen az utóbbi csapatok közül kaptuk meg Norvégiát, amely az egyik legerősebb volt a szóba jöhető ellenfelek közül – nyilatkozta Mocsai Lajos. – A magyar válogatottnak vannak kellemetlen emlékei a norvégok elleni selejtezős párharcokról, de reméljük, most mi zárunk sikerrel. A norvég játékosok egész Európában magas szinten játszanak. Mi természetesen tudjuk a dolgunkat, a lehető legjobban felkészülünk majd a párharcra, amelyet Magyarországon kezdünk, és tovább szeretnénk jutni.” A világbajnokságot jövő januárban Spanyolországban rendezik.
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.