
A Paris Saint-Germain csapatával játszik a férfi kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében a Telekom Veszprém a kölni Final Four keddi sorsolása eredményeként. A magyar együttes sorozatban negyedszer szerepelhet a legjobb négy gárda sorozatzáró tornáján.
2017. május 02., 15:242017. május 02., 15:24
2017. május 02., 16:012017. május 02., 16:01
A Veszprém a csoportkörben mindkétszer kikapott a PSG-től, november 20-án, hazai pályán 29-28-ra, egy héttel később, Párizsban pedig 28-24-re. A francia csapat a négyes döntőbe a MOL-Pick Szegeden keresztül jutott be úgy, hogy Szegeden 30-27-re győzött, majd a szombati visszavágó, otthon 30-30-as döntetlennel zárult.
A PSG egymás után másodszor tagja a legjobb négy mezőnyének. Tavaly harmadik lett, míg a Veszprém ezüstérmes, miután az elődöntőben hosszabbításban 31-28-ra legyőzte a német THW Kielt, a fináléban pedig hétméteresekkel kikapott a lengyel Kielcétől.
„Sorozatban negyedszer játszhatunk a négyes döntőben, ezért tudjuk, hogy ott minden csapat nagyon jó, és minden lehetséges" – értékelt az MTI-nek Javier Sabaté szakvezető. – Jelenleg a PSG a leggazdagabb kézilabdaklub a világon, ott vannak a legjobb játékosok. Szerintem ők az esélyesek, de hatvan perc alatt minden lehetséges, a csoportkörben hazai pályán majdnem legyőztük őket."
A másik párban a legjobb négy között először szereplő macedón Vardar Szkopje a Barcelonával csap össze, amely az eddigi nyolcból hat alkalommal ott volt a Final Fourban. Először nincs német résztvevő azóta, hogy négyes döntőt rendeznek a BL-ben, s ahogy eddig nem volt címvédés, úgy ezúttal sem lesz, mivel a Kielce a nyolcaddöntőben búcsúzott.
Az elődöntős mérkőzésekre június 3-án kerül sor, romániai idő szerint 16.15-től, illetve 19 órától, de a pontos menetrend csak a televíziós partnerekkel történő egyeztetés után dől el. A bronzmérkőzést és a döntőt június 4-én rendezik, ugyanezekkel a kezdési időpontokkal.
Elszenvedte második vereségét a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti együttes a kedd esti harmadik fordulóban simán kikapott hazai medencében az olasz Bresciával szemben, így lecsúszott csoportja harmadik helyére.
Tavalyi kiváló szereplésének megismétlése, a legjobb nyolc közé jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Nagyváradi VSK-ra, amely a kőkemény Brescia együttesét fogadja kedden.
Peteris Skudra lett a jégkorong Erste Ligában szereplő Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A klub honlapja hétfőn számolt be arról, hogy a szlovák Extraligából érkező lett szakember a héten már megkezdi a munkát a Sportklubnál.
Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat vasárnap Sao Paulóban, ezzel a sikerrel tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén csapattársával, az ötödikként célba érő Oscar Piastrival szemben.
Végső nyugalomra helyezték szombaton délután a nagyváradi Rulikowski Városi Köztemetőben Jenei Imrét, a magyar és a román labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitányát, aki 1986-ban a Bukaresti Steauával megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.
A Ferencváros 3-1-es győzelmet aratott bolgár vendége, a Ludogorec felett a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök este játszott negyedik fordulós mérkőzésén.
„Jól áll, előrehaladott szakaszban van” Románia legnagyobb sportcsarnokának építése Brassóban a polgármester szerint.
A FIFA elnöke, Gianni Infantino csütörtökön a Román Labdarúgó-szövetségnek (FRF) címzett levélben fejezte ki részvétét a nemzetközi szövetség nevében a szerdán 88 éves korában elhunyt Jenei Imre halála miatt.
Pénteken a nagyváradi Bodola Gyula Stadionban vehetnek végső búcsút a szerdán elhunyt legendás edzőtől, Jenei Imrétől tisztelői.
szóljon hozzá!