Hirdetés

Keveset lapátoltak össze a magyar kajak-kenusok

A megszokottnál szerényebb teljesítménnyel, az éremtáblázat második helyén zárta tegnap a magyar kajak-kenus küldöttség a zágrábi Európa-bajnokságot. A piros-fehér-zöldek 4 arannyal, 2 ezüsttel és 3 bronzzal térnek haza (az olimpiai számokat tekintve 3-1-1 a mérleg), náluk csak a németek szerepeltek jobban az Eb-n (5-5-1). Románia 2-3-0-s éremmutatóval – a franciákkal holtversenyben – a 4. helyen zárt a fehéroroszok (2-4-3) mögött.

Hírösszefoglaló

2012. június 25., 08:172012. június 25., 08:17

Szombaton egy-egy arany és ezüst, valamint két bronz jutott a magyaroknak. A legfényesebb medál a már olimpiai csapattag Dombi Rudolf, Kökény Roland kajakos duó nevéhez fűződött: a tavaly Belgrádban bronzérmes egység ezúttal nagyszerű győzelmet aratott, szinte végig vezetve, egy hajóhossz előnnyel ért célba 1000 méteren.

A nők hasonló számában a pénteken még gyomorpanaszokkal küzdő, infúziót is kapó Vad Ninetta, Kárász Annával párban ezüstérmes lett K-2 1000 m-en. Kárász feltehetően szintén elkapta szobatársától a vírust, hiszen az eredményhirdetés után ő is rosszul lett, hányt is. Az olimpiára készülő 500-as női kajaknégyes – Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kovács Katalin és Fazekas Krisztina – harmadikként siklott a célba a németek és a fehéroroszok mögött.

Az egység a hétfői csapatkijelölés után a múlt héten edzett először együtt, ráadásul a kétszeres ötkarikás bajnok, 31-szeres világbajnok Kovácsnak is „jutott” a társait elérő vírusfertőzésből, pénteken szinte semmit nem evett, este Vadhoz hasonlóan infúziót is kapott, s még szombaton is gyengének érezte magát. A negyedik szombati magyar érem a Tóth Márton, Mike Róbert, Vasbányai Henrik és Németh Szabolcs alkotta kenus négyeshez fűzödik, amely harmadik lett 1000 méteren.

Tegnap az 500 méteres döntőkkel indult a nap, és a londoni olimpiára címvédőként készülő – Kovács Katalin és a 30. születésnapját ünneplő Douchev-Janics Natasa alkotta – kajakos duó nem talált legyőzőre. A szintén ötkarikás induló Kozák Danuta második lett K-1-ben ugyanezen a távon. Ezután 200 méteren egyetlen magyar érem született, viszont az a legfényesebb fajtából: a kajakos Douchev-Janics Natasa az 500 m-es páros győzelem után 200 m-en egyesben is a legjobbnak bizonyult.

Az Eb végén az 5000 méteres távon bizonyíthattak a versenyzők, akik közül két magyar szerzett érmet: a kajakos Csay Renáta és Noé Milán révén egy-egy arany-, illetve bronzéremmel gazdagodott a magyar küldöttség. A leghosszabb távon a kenus Florin Comănici-nek köszönhetően román arany is született. Korábban válogatottbeli társai közül a Liviu Alexandru Dumitrescu, Victor Mihalachi kenus duó lett első 1000 méteren és 500-on ezüstérmes. Emellett az 1000 méteres versenyekben második lett a román kajakos és kenus négyes is.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 22., vasárnap

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia

Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere

Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere
2026. február 20., péntek

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros

A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros
2026. február 19., csütörtök

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is

A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség

Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség
2026. február 17., kedd

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros

A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros
2026. február 16., hétfő

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát

Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát
Hirdetés
2026. február 16., hétfő

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában

Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában
2026. február 15., vasárnap

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna

Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna
2026. február 12., csütörtök

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott
Hirdetés
Hirdetés