
2008. november 12., 16:092008. november 12., 16:09
A másik, EHF-kupában érintett erdélyi gárda, a Nagybányai HCM a német HC Lipcsével játszik majd a negyeddöntőbe jutásért, míg az FTC az orosz Dinamo Volgográddal küzd meg. Az első mérkőzéseket 2009. február 7-én vagy 8-án, a visszavágókat egy héttel később rendezik.
A Brassói Rulmentul magabiztosan, 84-38-as összesítéssel múlta felül előző ellenfelét, a holland VOC Amszterdamot. A Bajnokok Ligája selejtezőkörét sikertelenül záró, az EHF-kupába átkerült erdélyiek – akik 7 forduló után, eddig 3 pontot veszítve a Nemzeti Liga 3. helyén állnak – legközelebb a Fehérép Alcoával mérik össze erejüket a döntő felé vezető úton. A székesfehérváriak nem remekelnek a magyar pontvadászatban: 11 mérkőzésből hatot nyertek meg, ötször pedig kikaptak, és az NB I 7. helyén állnak. „Nagyon elégedett vagyok a sorsolással, pont azt az ellenfelet kaptuk, amelyet szerettem volna – mondta Herbert Müller, az egy magyar kézilabdázót, Juhász Gabriellát is soraiban tudó brassói csapat trénere.
–Játékstílusuk megfelel nekünk, és az is kedvező számunkra, hogy nyáron három alapemberük is távozott”. Sótonyi László, a fehérváriak trénere sem panaszkodott a tegnapi sorsolás után: „Soha nem szeretem előre taglalni az esélyeket, mert magam sem tudok róluk sokat egyelőre. Jó nevekből álló príma csapattal találkozunk majd, aminek kifejezetten örülök. Egy jó csapat ellen van lehetőségünk megmutatni, mire vagyunk képesek”.
A Rulmentul idegenben kezd magyar ellenfele ellen, akárcsak a KEK-ben a Galaci Oţelul a Debrecen ellen. A két magyar játékost, Borbély Zsanettet és Jenőfi Katalint is foglalkoztató román csapat jelenleg 5. a bajnokságban – négyszer nyert és háromszor veszített –, míg a hajdúságiak hibátlan teljesítménnyel vezetik az NB I-et 11 forduló után. „Veszélyes ellenféllel kerültünk szembe – nyilatkozta Cornel Bădulescu, a galaciak vezetőedzője. – Több mérkőzésüket is láttam, nemrég legyőzték a Bajnokok Ligájában érdekelt Győrt. Ez már nem az a csapat, amelyen túljutott a Rulmentul az elmúlt idényben”.
A debreceniek akkor szintén a KEK nyolcaddöntőjében találkoztak a brassóiakkal, akik 55-50-es összesítéssel bizonyultak jobbnak a magyarországi együttesnél. „Egyelőre nem tudom, milyen játékerőt képvisel a Galac, de amelyik együttes a román bajnokságban az 5. helyen áll, és magyar légiósokat is foglalkoztat, az nem lehet olyan gyenge, sőt” – nyilatkozta a sporthirado.hu internetes honlapnak Bakó Botond, a DVSC trénere.
A Nagybányai HCM is hazája bajnokságának jelenlegi éllovasával mérkőzik meg februárban az EHF-kupa nyolcaddöntőjében. A Ioan Băban által felkészített együttes – amely hétvégén a török Milli Piyangónál bizonyult jobbnak 51-50-es összesítéssel – először hazai pályán fogadja a német pontvadászatban listavezető Lipcsét. „Még nincsenek információink az ellenfélről, de hamarosan mindent megtudunk róluk. Nagyon jól érezzük magunkat az európai porondon, ám nehéz lesz két fronton helytállni” – fogalmazott Băban. A jelenleg a Nemzeti Liga 10. helyén álló nagybányaiak rossz emlékeket őriznek a Lipcséről: az 1996/1997-es idényben ez a német csapat búcsúztatta őket a KEK negyeddöntőjében.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.