2011. március 16., 08:402011. március 16., 08:40
A kilenc BEK- és BL-győzelmével csúcstartó királyi gárda ezt – az idegenbeli 1-1 után – hazai pályán harcolhatja ki, mégpedig „mumusa”, az Olympique Lyon ellen, amelyet még sohasem győzött le. A Stade de Gerland-ban közel álltak ehhez a spanyolok, ám a lyoniak korábbi csatára, a csereként beállt Benzema góljára Gomis válaszolt, így a franciák – akik tavaly ebben a szakaszban búcsúztatták a spanyol sztárcsapatot – megőrizték a Reallal szembeni veretlenségüket.
Ettől függetlenül most a királyi gárda van lépéselőnyben. A hazai pálya kínálta előnyt a Real portugál trénere, José Mourinho fajsúlyos tényezőnek látja: „Kulcskérdés számunkra a csapat 12. játékosa. Ha a Bernabéu közönsége végig mellettünk-mögöttünk áll, könnyebb lehet a dolgunk, mert szurkolóinkkal sokkal erősebbek leszünk.” A vezetőedző azonban a várható nehézségekre is figyelmeztetett: „A Lyon nagyon jó csapat, kellő tapasztalattal és tradícióval felvértezve.
Roppant nehéz meccsnek nézünk elébe, s a legjobb formánkat kell nyújtani, hogy győzzünk.” A spanyol együttesnél mindazonáltal nemcsak a tizenkettedik, hanem az első számú játékos, Cristiano Ronaldo teljesítménye is igen sokat nyomhat a latban. A portugál támadó kisebb lábsérülés miatt az utóbbi két Real-meccsen nem lépett pályára, ma este azonban várhatóan ismét elfoglalja helyét a kezdő tizenegyben. Szintén bevethető, ráadásul kirobbanó formában van ugyanakkor a madridiak másik gólfelelőse, Karim Benzema. A francia csatár éppen a Lyontól szerződött a királyi gárdához, ám ez cseppet sem zavarta első BL-meccsükön, éppen ő juttatta vezetéshez új együttesét. „Megint gólt akarok lőni a Lyonnak. Meggyőződésem, hogy mi nyerünk” – nyilatkozta Benzema.
A másik mai mérkőzésen nem várható sok izgalom, a londoni Chelsea ugyanis gondoskodott arról, hogy drukkerei nyugodtan várják az újabb 90 percet a dán FC Köbenhavn ellen, amelyet idegenben 2-0-ra nyertek meg.
Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, mai visszavágók (zárójelben az első meccs eredménye): Real Madrid–
Olympique Lyon (RTV1, 21.45; 1-1), Chelsea–FC Köbenhavn (Dolce Sport, 21.45, 2-0).
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
szóljon hozzá!