Hirdetés

Ketten a bajnoki címért

Kézilabda - Újraindul az Oltchim–Rulmentul párharc A Râmnicu Vâlcea-i Oltchim női kézilabdacsapata a címvédés, míg a Brassói Rulmentul a trónfosztás reményében vág neki hétvégén a Nemzeti Liga 2007/2008-as kiírásának, amely az első három hely valamelyikére pályázó Kolozsvári U Jolidon szerdai, a Rapid ellen megnyert előrehozott mérkőzésével vette kezdetét.

Páva Adorján

Páva Adorján

2007. augusztus 31., 00:002007. augusztus 31., 00:00

A nyári szünet nem telt események nélkül: az átigazolások mellett Talida Tolnai eltiltása, valamint Carmen Amariei Lungu csapatkeresése jelentette a fő témát. Mindkét játékos ügye a Brassói Rulmentulhoz köthető: Tolnai kapus úgy írt alá Mariana Tîrcă együtteséhez, hogy eközben a Zilahi HC-vel is meghosszabbította szerződését. A válogatott játékost előbb nyolc hónapra eltiltották, majd egy hónaposra csökkentették a büntetést. Amariei Lungu Dániából tért haza a Kolozsvári U-hoz, ám a Bajnokok Ligája-győztes kézilabdázó meggondolta magát, és Brassóban szeretne játszani. Az U vezetősége a játékos eltiltását kezdeményezi, mivel Carmen Amariei a kolozsváriak szerint szerződést szegett, amikor nem jelent meg a szerdai, Rapid elleni találkozón.
Míg az elmúlt idényt veretlenül záró Oltchim a zilahi Ivan leigazolásán kívül nem erősített, a Brassó klasszis játékosokat szerződtetett: a Győrből érkezett Gogârlă, az orosz Szpirova és a dél-koreai Vu Szun Hi is a Rulmentulnál folytatja pályafutását. A romániai pontvadászat két kiemelkedő csapata az európai kupasorozatokban is jó szereplést remél: az Oltchim a Bajnokok Ligájában, míg a Rulmentul a KEK-ben szerepel.
A Kolozsvári U Jolidon is a kupagyőztesek európai küzdelmeiben szeretne nagyot alkotni, míg a Nemzeti Ligában ismét a dobogón végezne. Gheorghe Covaciu együttese a Slagelsétől hazatért Carmen Amariei kérdéses megszerzése mellett hazai csapatoktól igazolt játékosokat.
Az újonc Sepsiszentgyörgyi CSM a kiesés elkerüléséért száll harcba – az utolsó három csapat búcsút vesz az első osztálytól. A klubnak az utolsó pillanatokban sikerült minden feltételnek eleget tennie, hogy az élvonalban szerepelhessen. A Lehner Ferenc által irányított háromszéki gárda a Rulmentultól érkezett Szabó Gabriellával és Ana Hanciuckal erősített, valamint a szülési szabadságról visszatért Tankó Eszter is a csapat rendelkezésére áll. Nyáron két együttesnél váltottak edzőt: Déván a szerb Szasa Boskovics, míg Zilahon Sorin Rădulescu irányít.

Nemzeti Liga, 1. forduló, szombat: Romani HCM–Konstancai Tomis, Zilahi HC–Galaci Oţelul, Sepsiszentgyörgyi CSM– Râmnicu Vâlcea-i Oltchim, Nagyszebeni CSM–Dévai Cetate, Brassói Urban Rulmentul–Brăilai Dunărea, Nagybányai HCM–Buzăui Astral.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés