Hirdetés

Kétszer támadtak fel a magyar kézilabdás lányok

Kézilabda – Kétszer sikerült ötgólos hátrányt ledolgoznia a magyar női válogatottnak a németek ellen, és egygólos, 25-24 arányú győzelmet aratott harmadik csoportmérkőzésén a pekingi olimpia kézilabdatornáján, a B csoportban. A mérkőzés magyar góllal kezdődött, Tóth Tímea vette be a német kaput, majd Vérten találatát követően 2-1-es magyar vezetést mutatott az eredményjelző. A németek azonban fordítottak, majd magasabb fordulatszámra kapcsoltak, és valósággal állva hagyták Görbiczéket.

Balogh Levente

Balogh Levente

2008. augusztus 14., 00:002008. augusztus 14., 00:00

Miközben a magyar támadások sorra elhaltak a német blokkban, a védelem átjáróházzá vált, így aztán a 18. percben a németek már 10-5-re vezettek. Hajdu János ekkor időt kért, ez pedig megtörte a németek lendületét: a magyar lányok elkezdték ledolgozni hátrányukat, Görbicz és Tomori irányításával zsinórban öt gólt dobtak, így a 25. percre sikerült kiegyenlíteniük. Ám a németek megint elhúztak 14-11-re, Görbicz azonban az utolsó ellentámadás végén nem kegyelmezett (12-14).
A második félidő egy-egy kapusbravúrral kezdődött mindkét oldalon, hat perc elteltével pedig 17-12-re vezettek a németek. Ezt követően hosszú ideig maradt az ötgólos különbség, aztán 22-17-nél ismét megrázták magukat a magyarok, följöttek 22-21-re, majd egy Pálinger-bravúr után ismét eltüntették az eredménykülönbséget: ekkor 23-23-at mutatott az eredményjelző. Még egy-egy gól született mindkét oldalon, aztán hosszú ideig egyik csapat sem tudott betalálni. A német védelem legmegbízhatóbb elemének a kapufa bizonyult, míg a magyar kapu előtt Pálinger húzta le a redőnyt. Egy perccel a vége előtt aztán a Szamoránszky buktatásáért megítélt büntetőt Görbicz értékesítette, majd a magyaroknak Tomori kiállítása után emberhátrányban sikerült kivédekezniük a hátralévő időt, így 25-24-re hozták a mérkőzést. „Jó volt, hogy hátrányba kerültünk, mert ez fokozta a harci kedvet, és a bírók is felpaprikáztak minket. Kockáztattam azzal, hogy három embert cseréltem támadásban és védekezésben, kaptunk is emiatt egy-két gólt, de így pihent játékosok tudtak támadni és védekezni” – értékelt Hajdu János.
A magyarokkal szemben a románok izgalmak nélkül lépték le a franciákat az A csoportban. Gheorghe Tadici tanítványai egy ideig kiegyensúlyozott küzdelmet vívtak a gallokkal, a 9. percben 3-3 volt az eredmény. Bár Amariei súlyosnak tűnő csípősérülést szenvedett – hosszú ideig a pálya mellett ápolták, majd bekötözve tért vissza –, félidőben a románok már 17-13-ra vezettek, majd pedig miután a második játékrészben végig fölényesen uralták a mérkőzést, 34-26-os győzelmet arattak. A csapat legeredményesebb játékosa a 11 gólt szerző Maier volt.

Kézilabda, nők, 3. forduló, A csoport: Románia–Franciaország 34-26, Kína– Angola 32-24, Norvégia–Kazahsztán 35-19. A csoport állása: 1. Norvégia 6 pont (96-59), 2. Románia 6 (99-65), 3. Franciaország 4, 4. Kína 2, 5. Kazahsztán 0 (56-87), 6. Angola 0 (62-95). B csoport: Magyarország–Németország 25-24, Dél-Korea–Svédország 31-23, Oroszország–Brazília 28-19. A csoport állása: 1. Dél-Korea 5 (90-72), 2. Oroszország 5 (85-72), 3. Magyarország 5 (83-76), 4. Németország 2, 5. Brazília 1, 6. Svédország 0.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés