
Fotó: Agerpres
2009. május 11., 11:302009. május 11., 11:30
„Szenzációs mérkőzés volt, ezek a fantasztikus lányok hatalmas örömöt okoztak Győr városának és egész Magyarországnak – mondta Vanyus Attila, a magyar klub elnöke. – Az az óriási munka, amit Konkoly Csaba végez a csapattal, meghozta a gyümölcsét. Egymeccses finálé lesz, ezt értük itt el, így Magyarországon dől el a sorozat. Remélem, Veszprémben az ötezer ember remek hangulatot teremt, és a mérkőzés végén mi emeljük fel a kupát.”
Pedig a győriek rossz előjelekkel várták a dániai összecsapást: vezéregyéniségük, Görbicz Anita megsérült, így nem léphetett pályára Aalborgban. Az irányító helyét Kovacsics Anikó vette át, aki egy kihagyott hetessel mutatkozott be, de a 17 éves játékos hamar összeszedte magát, akárcsak a teljes csapat, amely – 300 magyar szurkoló buzdítása közben – 2-0-s hátrányból felállva 5-3-ra meglépett.
A folytatásban fej fej mellett haladtak a riválisok, majd a 25. percben egy meghatározónak tűnő játékvezetői ítélet született: Jurack futott el lendületből Kovacsics mellett, a fiatal irányító odaütött a BL-góllövőlista német éllovasának, ezért piros lapot kapott. A magyar játékos zokogva ült ki a nézők közé. Mindez azonban nem törte meg a győri játékosokat, a szünetben 15-14-re vezettek.
A második félidő elején fordítottak a hazaiak, de amikor a magyarok támadójátéka akadozni kezdett, Pálinger kapus hamar a mezőny legjobbjává nőtte ki magát. Felállt védelem ellen gyakorlatilag csak szenvedtek a játékosok, ám a Győr ekkor is „talált” egy-egy gólt, miközben Pálinger szinte falat húzott maga elé, a magyar csapat pedig tartotta 2-3 gólos előnyét. Egy perccel a vége előtt egy gólra jött fel a Viborg, Konkoly Csaba időt kért. Tomori lövését védte a dánok kapusa, az ellentámadásban hibáztak a hazaiak, a lerohanásból kínálkozó ziccert pedig Spiridon értékesítette, így a magyar csapat kétgólos előnnyel várhatja a hazai visszavágót.
„Igazi csapatként játszottunk, harcoltunk, és a megbeszélt taktikát maradéktalanul betartottuk. Néhány szép elem is belefért a játékunkba. Az első csatát megnyertük, de a háborút még nem” – fogalmazott Konkoly Csaba vezetőedző. Pálinger Katalin szintén elővigyázatos volt: „Tisztában voltunk azzal, hogy a Viborg kemény védekezéssel megzavarható. De azt azért mindenkinek tudni kell: a veszprémi visszavágó ennél is nehezebb lesz.”
Mint ismeretes, magyar csapat legutóbb 2002-ben volt BL-finalista, akkor a Ferencváros nem tudott nyerni a macedón Kometal Szkopje ellen. Az eddigi egyetlen magyar BL-siker a Dunaferré, 1999-ben a szlovén Krim Ljubljanát verte. A Győri ETO ötödször játszik döntőt egy európai kupasorozatban, de eddig még egyszer sem sikerült diadalmaskodnia.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.