Hirdetés

Kétgólos hátrányban a Bayern és a PSG

A Bayern München története során most először 3-1-re kikapott a Porto otthonában, míg a Barcelona magabiztos, 3-1-es győzelmet aratott a Paris Saint-Germain vendégeként a labdarúgó-Bajnokok Ligája negyeddöntős párharcainak első, szerdai felvonásán.

Hírösszefoglaló

2015. április 16., 17:082015. április 16., 17:08

„Ez egy tipikus BL-meccs volt” – állapította meg Josep Guardiola, a sérülések miatt tartalékos bajorok vezetőedzője, akinek tíz percen belül kétszer kellett végignéznie, ahogyan egyik tanítványa utolsó emberként adja el a labdát.

A portugál előnyt Quaresma előbb büntetőből (3. perc) szerezte meg, majd nem sokkal később (10. perc) növelte azt. Thiago (28. perc) ugyan lefaragott a németek hátrányából, de a fordulást követően Martínez (65. perc) visszaállította a kevesek által várt különbséget a két csapat között. Guardiolát ugyanakkor bevallása szerint nem lepték meg a történtek, tisztában volt azzal, hogy ellenfelük támadásban erős.

„A Bajnokok Ligájában közel tökéletes játékra van szükség a győzelemhez. Nekünk most nem ment elég jól a játék, de hat napunk van felkészülni a visszavágóra, és mindent meg fogunk tenni azért, hogy jobban játsszunk a második meccsen” – szögezte le szakember. A Porto mestere, Jolen Lopetegui állítja, továbbjutásuk még nincs bebiztosítva, már csak azért sem, mert a visszavágón Danilóra és Alex Sandróra sem számíthat majd.

A játéknap másik mérkőzése már nem okozott meglepetést. A katalán gólgyártást Neymar kezdte meg (18. perc), Suárez duplájára (67., 79.) pedig csak Van der Wielnek sikerült válaszolnia (82 p.) az eltiltott Zlatan Ibrahimovic nélkül felálló francia csapatból. A PSG feladatát az is nehezítette, hogy csapatkapitányát, Thiago Silvát sérülés miatt le kellett cserélni, helyére pedig az a David Luíz állt be, aki szintén nem volt százszázalékos állapotban.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés