
Fotó: Rompres
2008. április 04., 00:002008. április 04., 00:00
Arsene Wenger, az Arsenal vezetőedzője szerint csapata többet érdemelt volna teljesítménye alapján a Liverpool elleni háromfelvonásos csata első mérkőzésén – a két alakulat hétvégén az angol bajnokságban, egy hét múlva pedig a BL-visszavágón csap össze egymással. „Ahhoz képest, amit mutattunk, nem igazán kaptuk meg a fizetséget. Csalódás volt 1-1-re végezni” – nyilatkozott Wenger a találkozót követően, amelyen Adebayor egy szöglet nyomán fejelt a hálóba, ám Kuyt rövid időn belül egy szerencsés találattal kiegyenlített. Az Ágyúsok francia trénere több esetet is említett, amelyek jelentős mértékben befolyásolták az öszszecsapás végkimenetelét. Például azt, amikor Brendtner a gólvonalon állva „mentett” saját csapattársa lövésénél, vagy azt, amikor a bíró egy – a tréner szerint – nyilvánvaló tizenegyest nem adott meg a hazaiak javára, akik minden sorozatot összevetve 200. alkalommal mérkőztek meg a Liverpoollal.
Rafael Benitez, a Vörösök vezetőedzője inkább az elért eredménnyel, illetve a kilátásokkal foglalkozott. „Kedvező helyzetben vagyunk, az Anfield Road nagy előnyt jelent majd nekünk. Az Arsenal azonban jó csapat, bárhol képes a kapuba találni” – maradt óvatos Benitez.
A harmadik, szerdán pályára lépett angol csapat egyetlen törökországi gólját a vendéglátók lőtték saját kapujukba, ám a brazil Deivid a csereként beállt Kazim-Richards egyenlítő találata után kijavította hibáját: a Chelsea kapujába is betalált, így a Fenerbahce előnyből várja a londoni visszavágót. Zico, a törökök brazil trénere bízott benne, hogy csapata Angliában is meg tudja ismételni a második félidőben nyújtott teljesítményét. „Az első félidőben úgy tűnt, mintha a játékosaim börtönben lennének, egyáltalán nem mozogtak. A szünetben megbeszéltük, hogy kockáztatni kell, és ez ezúttal bejött. Ha a visszavágón úgy játszunk, mint a második félidőben, Londonban is kedvező eredményt érhetünk el” – fogalmazott Zico.
Hírösszefoglaló
Bajnokok Ligája, negyeddöntő, első forduló, a szerdai mérkőzések eredményei: Fenerbahce–FC Chelsea 2-1 (Kazim-Richards 64., Deivid 81., illetve Deivid 13. – öngól), Arsenal–FC Liverpool 1-1 (Adebayor 23., illetve Kuyt 26.).
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
Búcsúzott a nemzetközi szerepléstől a Nagyváradi VSK, miután a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján hazai medencében is kikapott a BVSC együttesétől.