Hirdetés

Két olasz arany, német világcsúcs

Jakabos negyedik helye az Eb nyitónapjának legjobb magyar eredménye Érem nélkül zárták a magyar versenyzők a margitszigeti Európa-bajnokság úszóversenyeinek nyitónapját.

Páva Adorján

Páva Adorján

2006. augusztus 01., 00:002006. augusztus 01., 00:00

Úszás
A leghangzatosabb teljesítményt Németország 4x100 méteres női gyorsváltója nyújtotta, amely világcsúccsal lett Európa-bajnok. A legeredményesebben viszont az olaszok zártak, akik a női 400 vegyesen induló Alessia Filippi és a 4x100-as férfi gyorsváltójuk révén két aranyat is szereztek. A négy döntő közül egyedül a 400 méteres női vegyes számban volt magyar érdekeltség, ahol az ötödik idővel kvalifikált, a középdöntőben egyéni legjobbját úszó 17 éves pécsi tehetség, Jakabos Zsuzsanna negyedikként ért célba. A másik hazai reménység, a szintén 17 éves Hosszú Katinka hiába nyerte meg középdöntős futamát, szabálytalan lábtempó, „delfinezés” miatt utólag kizárták. Igaz nemcsak ő, de az olimpiai bajnok francia Laure Manaudou sem jutott a fináléba ebben a számban. Nem úgy, mint az Eb-n először 100 méter háton medencébe szálló Cseh László , aki a hatodik legjobb idővel került a versenyszám döntőjébe, a román indulónak, Rãzvan Floreának viszont nem sikerült továbbjutnia. 200 méter női háton csupán Verrasztó Evelyn jutott a legjobb nyolc közé, Valentina Brat a 9., Szepesi Nikolett pedig a 11. idővel maradt le a fináléról. Bodor Richárd ezzel szemben ott lesz a 100 méteres férfi mell legjobbjai között: a magyar úszó a hatodik legjobb idővel kvalifikálta magát a döntőbe, Flaskay Mihály és Valentin Preda viszont kiesett. Így járt 400 gyorson Kis Gergő is, aki Szabados Béla 1997-ben úszott országos rekordját megdöntve is csupán a 14. lett, és az ajkai ifjúsági Európa-bajnok nem jutott be a fináléba. A két román úszó, Dragoº Coman és Andrei Mincã szintén lemaradt a döntőről.


Eredmények, férfiak, 400 m gyors: 1. Jurij Priljukov (orosz), 3:45.73 perc, 2. Massimiliano Rosolino (olasz), 3:46.87, 3. Nicolas Rostoucher (francia), 3:47.04. 4X100 méteres gyorsváltó: 1. Olaszország, 3:15.23 perc, 2. Oroszország, 3:16.47, 3. Franciaország, 3:16.53. Nők, 400 m vegyes: 1. Alessia Filippi (olasz), 4:35.80 perc, 2. Nicole Hetzer (német), 4:37.97, 3. Katarzyna Baranowska (lengyel), 4:40.02, 4. Jakabos Zsuzsanna, 4:42.75. 4x100 m gyorsváltó: 1. Németország, 3:35.22 perc – világcsúcs, 2. Hollandia, 3:37.04, 3. Franciaország, 3:38.83.
Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására

2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét

Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

2026. július 22., szerda

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról

A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát

Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát
2026. július 20., hétfő

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem
2026. július 19., vasárnap

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon
2026. július 17., péntek

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron
2026. július 17., péntek

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n

Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n
Hirdetés
Hirdetés