Hirdetés

Két magyar válogatott érkezett Székelyudvarhelyre

Két új játékos is bemutatkozott Tóth Károly, a Székelyudvarhely SK új edzőjének társaságában tegnap: Balázs Zoltán kapus és Szabó Zoltán is a budapesti Aramis csapatától igazolt a székelyföldi együtteshez.

2006. július 26., 00:002006. július 26., 00:00

Teremfutball
Mindketten tagjai a magyar válogatottnak is, Balázs Zoltánt az utolsó Eb legjobb hálóőrének is megválasztották. „Profik a körülmények Székelyudvarhelyen, ezért profi eredmény elérését is tűzzük magunk elé: az első négy közé akarunk kerülni a bajnokságban, és a nemzetközi porondon is bizonyítani szeretnénk” – mondta Tóth Károly, aki továbbra is a magyar válogatott pályaedzője. A négy, szerződést nem hoszszabbító székelyudvarhelyi játékosról szólva elmondta, nyitva hagynak még egy kaput, ha valaki közülük vissza akar térni és dolgozni tovább a csapatban, még megteheti. A június 30-i határidőig Klein László, Szőcs Lóránd és a Csoma fivérek, Alpár és Ferenc nem írt alá újabb hároméves szerződést az udvarhelyi klubbal, kevesellve a felajánlott – változatlan – fizetést. „Mi nem küldtük el őket, saját döntésük alapján nem hosszabbítottak szerződést, de még meggondolhatják magukat. A felkészülés viszont már elkezdődött, nem lehet majd a bajnokság kezdetén jelentkezni a csapatba, tehát dönteniük kell” – fűzte hozzá Molnár Miklós, a Sportklub alelnöke.
Az SK idéntől szatellitcsapatként működteti a C osztályban játszó Sportklub 2-t, tehát a 20–22 fős kettős keretből az edző által kiválasztott nyolc játékos csak az első csapatban, míg a többiek mindkettőben játszhatnak, a teljesítményüktől függően. „Reméljük, így minél többen játék, és bizonyítási lehetőséget kapnak” – mondta Molnár.
„Bízom benne, hogy a Székely Medvék nem egyes embereknek, hanem a csapatnak szurkoltak, és annak fognak ezután is, ezért a jó viszony nem romlik meg az edzőváltással és az új játékosok érkezésével” – mondta Tóth Károly. A Sportklub szombaton mutatkozik be az új felállásban, a Székelyudvarhelyen edzőtáborozó Berettyóújfalu csapatával játszanak barátságos mérkőzést a Sportcsarnokban.
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására

2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét

Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

2026. július 22., szerda

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról

A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát

Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát
2026. július 20., hétfő

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem
2026. július 19., vasárnap

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon
2026. július 17., péntek

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron
2026. július 17., péntek

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n

Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n
Hirdetés
Hirdetés