Hirdetés

Két vállra fektették a román és magyar cselgáncsozókat a budapesti vb-rajton

Csernoviczki Éva és a kubai Melissa Hurtado Munoz •  Fotó: MTI

Csernoviczki Éva és a kubai Melissa Hurtado Munoz

Fotó: MTI

Sem román, sem pedig magyar szempontból nem indult szerencsésen hétfőn a cselgáncsozók budapesti világbajnoksága.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2017. augusztus 28., 17:412017. augusztus 28., 17:41

A nők 48 kilogrammos súlycsoportjában az Európa-bajnoki bronzérmes Monica Ungureanu már az első meccsét elveszítette, és Alexandra Popnak sem sikerült a második körből továbblépnie.

Az utóbbival azonos ágon, erőnyerőként kezdő Csernoviczki Éva is váratlan vereséget szenvedett első mérkőzésén: az olimpiai bronzérmes tatabányai versenyzőt a kubai Melissa Hurtado Munoz búcsúztatta. A könnyeivel küszködő 30 éves magyar sportoló nem leplezte csalódottságát, hiszen

Hirdetés

jómaga sem emlékezett arra, hogy mikor kapott ki utoljára világbajnokságon az első fordulóban.

„Úgy érzem, egy kicsit görcsösen judóztam. Voltak jó fogásaim, tudtam, mik azok a technikák, amikkel meg tudom fogni az ellenfelem, azonban a támadásoknál mindig megelőzött. Elég szerencsétlenül érkeztem a földre, beragadt a kezem a kubai alá, rögtön éreztem, hogy ez egy szorult helyzet. Csalódott vagyok, mert nagyon sokan jöttek el szurkolni, sajnálom, hogy nem sikerült a jó szereplés" – idézte Csernoviczkit az esemény hivatalos honlapja.

Hétfőn még a 60 kg-os férfiak léptek tatamira, de a hazai színeket képviselő Szabó Csaba az első körben kikapott az olasz Elios Manzitól, ezért az első versenynap Magyarország és Románia számára is érem nélkül zárult.

A rajt előtt különben Cosmin Gușă, a Román Cselgáncsszövetség elnöke már figyelmeztetett arra, hogy a budapesti seregszemle lesz minden idők legkiélezettebb világbajnoksága, mivel nem pusztán „ugródeszkát" jelent a 2020-as tokiói olimpiára, hanem

a szervezők most először egymillió eurós összdíjazást is biztosítanak.

„Ez az országos szövetségeket is arra kötelezi, hogy megkétszerezzék az érmeseik jutalmát" – magyarázta. Hozzátette, itt „avatják fel” az új csapatversenyt is, három női és három férfi versenyzőből álló együttesekkel.

Románia különben egy érmet céloz annak érdekében, hogy megerősítsék helyüket a világ legjobb tíz országa között. „Ez nem kevés. Elég, ha azt vesszük alapul, hogy

Idézet
Romániában 3500 dzsúdós van, míg például Brazíliában egymillió. Mi jó úton haladunk, és a tokiói olimpia éremkövetelőiként szeretnénk feliratkozni a sportág térképére”

– nyilatkozta Gușă az Agerpresnek. A válogatottból ugyanakkor most sérülés miatt kimaradt az éremesélyes Andreea Chițu, valamint az ideiglenesen visszavonult Corina Căprioriu. Miután Ungureanunak nem sikerült hétfőn dobogóra állnia, a továbbiakban még Loredana Ohăi (57 kg), Ștefania Dobre (63 kg), Marcel Cercea (73 kg), Alexandru Raicu (73 kg) és Daniel Natea (+100 kg) fog éremesélyesként pályára lépni.

Mellettük még Vlad Vișan (81 kg), Cristian Bodîrlău (90 kg), Mark Stoica (90 kg), Luca Kunszabó (100 kg), Valentin Radu (100 kg) és Mircea Croitoru (+100 kg), illetve Larisa Florian (52 kg) is bemutatkozik majd Budapesten.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés