Hirdetés

Két góllal verte a Szeged a Kielt a BL-ben, veszprémi döntetlen Párizsban

A remek napot kifogó Szeged 31-29-re legyőzte az előző idényben második helyen záró Kielt a férfi kézilabda-Bajnokok Ligája negyeddöntőjében, a párharc első, vasárnapi mérkőzésén. A Veszprém 24-24 arányú döntetlent játszott a PSG vendégeként.

Hírösszefoglaló

2015. április 13., 13:342015. április 13., 13:34

2015. április 13., 13:342015. április 13., 13:34

A Tisza-partiak az egyik legveszélyesebb ellenfelet kapták, miután az előző körben búcsúztatták a Bundesliga második helyén álló Rhein-Neckar Löwent. Ezúttal a német élvonal éllovasa, a háromszoros BL-győztes (2007, 2010, 2012) Kiel került az útjukba.

A hazaiak svéd légiósa, Jonas Källman két héttel vakbélműtéte után vállalta a játékot. Parádésan kezdett a Szeged, a 8. percben már 5-2-re vezetett, ezzel időkérésre kényszerítette nagyhírű riválisát. Jól forgatta csapatát Juan Carlos Pastor, sokan járultak hozzá a remek játékhoz. A lendület továbbra is megmaradt, ennek eredményeként a 18. percben már 12-7 volt az állás.

Ekkor a Kiel is rátalált a hatékony sorára, és megkezdte a felzárkózást. Feljött 14-13-ra, ám egyenlítenie nem sikerült, mert az időt kérő hazaiak is tudtak újítani. A védelmek nem remekeltek, sok volt a gól. Az első félidőben esett 17 hazai találaton kilencen osztoztak.

A második félidő is jó szegedi kezdéssel indult, pillanatok alatt 21-17-re módosult az állás. Amikor magához tért a Kiel, fokozatosan felzárkózott, és Källman kiállítása alatt 23-22-re jött fel. Innentől végig tapadt ellenfelére a német gárda.

Az utolsó tíz perc 26-25-ről indult. Amikor a fáradó Szegedtől átvette a vezetést a Kiel (27-28), időt kért Pastor. Ez hatott, mert fantasztikus hajrát mutatott be csapata, és végül Bombac hatalmas bombájával sikerült kétgólos előnyt kiharcolnia a vasárnapi visszavágóra.

A másik magyar BL-csapat, a Veszprém döntetlent játszott a PSG-vel Párizsban. A két csapat tavaly is a negyeddöntőben találkozott egymással, akkor a Veszprém kettős győzelemmel jutott a négyes döntőbe. Ezúttal is jórészt irányította a mérkőzést, de a végére kissé elbizonytalanodott, a franciák pedig némi szerencsével a végső dudaszó pillanatában egyenlítettek.

A magyar együttes az első félidőben gyakorlatilag végig vezetett, jól vészelte át az emberhátrányos helyzeteket, és nem jött zavarba a rohanósabb időszakokban sem.

Pihenő (10-12) után hasonlóan folytatódott a játék, majd a párizsiak 16-17-nél egy gólra zárkóztak fel. Öt perccel később viszont már öt találatnyi volt a Veszprém előnye, köszönhetően a nagyon hatékony védekezésnek és a leindításokból szerzett gyors góloknak.

Ezután a hazaiak percei következtek, sorozatban három gólt lőttek, de 19-21-nél Ilic is betalált, akárcsak 21-22-nél. A két gól nagyon fontos volt az ekkorra támadásban elbizonytalanodó veszprémieknek, akik ezután leindításból is betaláltak. 21-24 után nem sokkal viszont megint csak egy gólra csökkent az előny.

Az utolsó fél perc magyar támadással kezdődött, passzívnál lőni kellett, de Nagy inkább passzolt, a franciák pedig megszerezték a labdát, s az utolsó másodpercben Abalo egyenlített. A visszavágó vasárnap lesz Veszprémben. A párharcok győztesei részt vehetnek a május végi kölni Final Fourban.

BL-negyeddöntő, 1. mérkőzések:

MOL-Pick Szeged–THW Kiel 31-29 (17-15)

PSG–MKB-MVM Veszprém 24-24 (10-12)

Vardar Szkopje–Kielce (lengyel) 20-22

Croatia Zágráb–Barcelona 23-25

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés