
Bízik a csapatban. Marco Rossi elsősorban azoknak a játékosoknak szeretne lehetőséget adni, akik már bizonyítottak
Fotó: MLSZ.hu
Az októberihez hasonló felállásban készülhet Magyarország labdarúgó-válogatottja a soron következő Európa-bajnoki pótselejtezőjére, valamint a Nemzetek Ligája-mérkőzésekre. Marco Rossi szövetségi kapitány hétfőn kihirdetett keretében nincs sok változás, visszatér ugyanakkor Kleinheisler László és Gyurcsó Ádám.
2020. november 02., 19:032020. november 02., 19:03
2020. november 02., 22:412020. november 02., 22:41
„Huszonhét fős a keretünk, hiszen ezúttal ismét három mérkőzést játszunk hat nap alatt, amiről az októberi tapasztalataink alapján pontosan tudjuk, mekkora megterhelést jelent.
Ahol plusz játékosokra volt szükségünk, ott is „ismerős” nevek mellett tettük le a voksunkat, hiszen fontos, hogy ne most kísérletezzünk új játékosokkal, mivel nagy céljaink és nehéz feladataink vannak. A felépült játékosok visszakerültek a keretbe, illetve Kleinheisler és Gyurcsó is újra velünk lesznek” – idézte az olasz szakember a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) hivatalos honlapja.
Emiatt is tartja Rossi – értelemszerűen– ezt a találkozót a legfontosabbnak, de az azt követő két Nemzetek Ligája-mérkőzést, a szerbek és a törökök elleni hazai összecsapásaikat sem akarják félvállról venni.
„A célunk természetesen mindhárom mérkőzésen a győzelem megszerzése, de a legfontosabb, hogy a csapat mindent kiadjon magából, és felvegye a versenyt a riválisokkal. A szeptemberi és októberi meccseken a mutatott játék és a hozzáállás területén is pozitív tapasztalatokkal gazdagodtunk, ez reménykeltő a novemberi mérkőzések előtt. Hiszem, hogy csakis a megfelelő hozzáállással tudunk eredményeket elérni” – vélekedett a kapitány.
2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.
Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.
A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.
Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.
Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.
Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a
Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.
Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.
szóljon hozzá!