
„Huszonöt év után végre kezdünk európai úton járni" – fogalmazott a Krónikának Novák Károly Eduárd paralimpiai bajnok kerékpározó, a Román Kerépárszövetség elnöke azt követően, hogy a parlament felsőháza a héten megszavazta Tánczos Barna szenátor és Korodi Attila parlamenti képviselő paralimpikonokra vonatkozó jogszabálytervezetét.
2015. május 14., 16:382015. május 14., 16:38
Ez a sporttörvény módosítását célozza, mivel a jelenlegi nem téri ki a fogyatékkal élő versenyzőkre is.
„Egy olyan problémát szeretnénk megoldani, amely nem méltó egy uniós tagországhoz. A fogyatékkal élő sportolók számára diszkriminatív az a tény, hogy az állam nekik nem biztosítja ugyanazokat a felkészülési lehetőségeket, illetve ugyanazokat a pénzügyi kereteket. Ezért volt fontos egy ilyen jellegű törvénytervezet kidolgozása, amely törvényes úton szabályozza azt, hogy megfelelő sportközpontokat létesítsenek fogyatékkal élő sportolók számára is, illetve azt is, hogy ugyanolyan pénzügyi juttatásokban részesüljenek, mint a többi sportoló” – magyarázta Tánczos.
A Hargita megyei szenátor, aki korábban a Román Jégkorongszövetség elnöke is volt, reméli, hogy a szentáus után a képviselőház is rábólint majd az RMDSZ-es kezdeményezésre.
Gátolt fejlődés
Novák Eduárd örömmel fogadta, hogy az első akadályt sikerrel vette a törvénymódosító javaslat, mivel jelen pillanatban, bár az alkotmány szavatolja az egyenlő jogokat, a gyakorlatban ez nem működik. „Elég, ha csak a díjazásokat nézzük” – mutatott rá. Az olimpián elért eredményekért ugyanis egy fogyatékkal élő sportoló nagyságrendekkel kevesebb állami jutalmat kap, mint amennyit ugyanolyan helyezésért adnak más versenyzőknek.
„Ez diszkrimináció, hiszen ugyanazt a munkát fektetik be az eredményért, ráadásul sokkal nehezebb körülmények között” – magyarázta a kerékpáros. Hozzátette, ő a londoni paralimpiai aranyérméért a „rendes” díjazást kapta, ám ez akkor egy kormányrendelet miatt történt, az erre vonatkozó jogszabályok változatlanok maradtak, így legutóbb a Szocsiban hatodik helyezést elérő síző már sokkal kevesebbet kapott eredményéért, mint fogyaték nélkül élő társa.
A paralimpikonoknak ráadásul még életjáradék sem jár akkor, ha kiváló eredményeket érnek el, holott épp ugyanannyit áldoznak a versenysportra, mint bárki más, tehát fogyaték nélkül élő társaikhoz hasonlóan nekik is járna valamifelé „nyugdíj”.
Novák szerint a pénzbeli különbségtétel miatt sem tudtak fejlődni Romániában a paralimpiai sportágak. Ugyanakkor a „fejetlen” sportközpont-építések is gátolták az előrelépést ezen szintén változtathat a törvénymódosító javaslat. A sportvezető tájékoztatása szerint ugyanis jelenleg szinte egyetlen központ sincs úgy kialakítva, hogy azt a mozgáskorlátozottak is könnyedén igénybe vehessék a felkészülésük során, beleértve még az izvorani-i olimpiai sportbázist is. Pedig a megfelelő közlekedés biztosításával egyedül is könnyedén, segítség nélkül boldogulnának.
Harc az alapokért
Novák szerint a szentáus által most megszavazott törvénymódosító javaslat annak a másfél évtizede elindult úttörő stratégiának a része, amely a paralimpiai sportágak fejlesztését célozza. Rámutatott, hogy a fogyatékkal élő versenysportolók számára egyértelműen az Egyesült Államokban, Ausztráliában, Svédországban vagy Norvégiában a legfejlettebb a rendszer. De szerinte nem kell annyira messzire menni.
„Pozitív példa Magyarország is, amelyet 35 paralimpikon képvisel, miközben Romániát csak három. Ez sok mindent elárul” – magyarázta. Az említett országokban ugyanis nincs egyenlőtlenség a fogyatékkal és anélkül élő sportolók között. „Ez voltaképp az alap, de nekünk még ezt is ki kell harcolnunk. Pedig nem kellene, hogy gond legyen, mégis, mióta vitatjuk” – állapította meg Novák Eduárd.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
Búcsúzott a nemzetközi szerepléstől a Nagyváradi VSK, miután a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján hazai medencében is kikapott a BVSC együttesétől.
szóljon hozzá!