
Telt házra számít péntek délután Magyarország labdarúgó-válogatottja az Elefántcsontpart elleni budapesti felkészülési mérkőzésén, ez lesz ugyanis Bernd Storck szövetségi kapitány legénységének utolsó hazai fellépése a június 10-én kezdődő franciaországi Európa-bajnokság előtt.
2016. május 20., 10:042016. május 20., 10:04
Az afrikai ellenfél ráadásul kontinensének bajnoka, a FIFA-világranglista 34. helyén áll. Magyarország a 18., de Bernd Stock és tanítványai nehéz mérkőzésre számítanak.
A német szakember csütörtökön délután sajtótájékoztatón mutatott rá, hogy nem volt könnyű ilyen erős ellenfelet találni, amely épp úgy 4-3-3-as felállásban játszik, mint közelgő Eb-csoportellenfelük, Portugália. „Premier League- és Ligue 1-es játékosok alkotják a keretét, erős testfelépítésűek és technikásak” – magyarázta.
Hasznosnak tartja az eddigi ausztriai felkészülésüket, de az biztos, hogy a külföldi bajnokságokból utólag csatlakozott futballisták fáradtak, így pénteken sok cserét tervez. Azt is jelezte, hogy Elek Ákos, Korcsmár Zsolt és Németh Krisztián sérülés miatt nem játszhat pénteken, Stieber Zoltánnak és Priskin Tamásnak pedig még a klubjuknál van kötelességük, ezért ők is hiányozni fognak.
„Messze van még a felkészülés vége, fel kell hoznunk azokat, akik az elmúlt hetekben keveset játszottak a klubjukban. Aztán fel kell készülnünk a németek elleni barátságos meccsre, és utána jön a finis” – idézi Storckot a sajtótájékoztatóról beszámoló Nemzetisport.hu. Az Elefántcsontpart elleni barátságos mérkőzést romániai idő szerint 19 órakor rendezik.
Az Arad megyei Szemlak községben felavatták Helmut Duckadam BEK-győztes futballkapus egész alakos szobrát, amelyet csütörtök délben lepleztek le a néhai labdarúgó özvegye és családtagjai körében.
Elszenvedte második vereségét a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti együttes a kedd esti harmadik fordulóban simán kikapott hazai medencében az olasz Bresciával szemben, így lecsúszott csoportja harmadik helyére.
Tavalyi kiváló szereplésének megismétlése, a legjobb nyolc közé jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Nagyváradi VSK-ra, amely a kőkemény Brescia együttesét fogadja kedden.
Peteris Skudra lett a jégkorong Erste Ligában szereplő Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A klub honlapja hétfőn számolt be arról, hogy a szlovák Extraligából érkező lett szakember a héten már megkezdi a munkát a Sportklubnál.
Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat vasárnap Sao Paulóban, ezzel a sikerrel tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén csapattársával, az ötödikként célba érő Oscar Piastrival szemben.
Végső nyugalomra helyezték szombaton délután a nagyváradi Rulikowski Városi Köztemetőben Jenei Imrét, a magyar és a román labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitányát, aki 1986-ban a Bukaresti Steauával megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.
A Ferencváros 3-1-es győzelmet aratott bolgár vendége, a Ludogorec felett a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök este játszott negyedik fordulós mérkőzésén.
„Jól áll, előrehaladott szakaszban van” Románia legnagyobb sportcsarnokának építése Brassóban a polgármester szerint.
A FIFA elnöke, Gianni Infantino csütörtökön a Román Labdarúgó-szövetségnek (FRF) címzett levélben fejezte ki részvétét a nemzetközi szövetség nevében a szerdán 88 éves korában elhunyt Jenei Imre halála miatt.
szóljon hozzá!