
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) pénteki nyoni sorsolásán kialakultak a Bajnokok Ligája negyedöntőjének párosításai, melyek közül kiemelkedik a spanyol bajnokság első két helyén álló csapat csatája.
2016. március 18., 17:502016. március 18., 17:50
A Barcelona és az Atlético a nemzetközi porondon legutóbb két éve, a BL ugyanezen szakaszában játszott egymással, s akkor a madridiak jutottak tovább, megakadályozva a katalánokat abban, hogy – a BL történetének első csapataként – megvédjék címüket. A helyzet most is hasonló: a Barca tavaly győzött, s most a történelmi duplázás a célja.
Az előző körben a legutóbbi sorozat döntősét, a Juventust kiejtő Bayern München a portugál Benficát kapta, míg a Real Madrid a Wolfsburgot. Az egyetlen angol csapat, a Manchester City a Chelsea-t búcsúztató Paris Saint-Germainnel csap össze. A manchesteriek már a nyolc közé jutással klubtörténelmet írtak, a párizsiaknak viszont az elődöntő jelenthetne mérföldkövet, ugyanis legutóbb 1996-ban jutottak ilyen messze a BL-ben.
A sorsolás érdekessége volt, hogy a ceremóniát hosszú évek után először nem Gianni Infantino vezette le, mivel februárban őt választották meg a nemzetközi szövetség (FIFA) elnökének. A BL-döntőt május 28-án Milánóban rendezik.
Sorsoltak pénteken az Európa Ligában is, amelynek negyeddönőjében a címvédő spanyol alakulat, a Sevilla szintén a Primera Divisiónból kapott ellenfelet, mégpedig az Athletic Bilbaót.
A párosítások alapján azonban nem a spanyol párharc ígérkezik a legizgalmasabbnak, ugyanis összekerült egymással a Borussia Dortmund és az FC Liverpool. A két gárda 1966-ban KEK-döntőt játszott egymással, de ennél is nagyobb pikantériája lesz a párharcnak, hogy az angolok vezetőedzője, Jürgen Klopp korábban hét éven át irányította a német csapatot.
A másik két párharcban a Braga a Sahtar Donyeckkel, míg a Villarreal a Sparta Prahával küzd meg. A negyeddöntő első mérkőzéseit április 7-én, a visszavágókat pedig április 14-én rendezik. A sorozat döntője május 18-án Bázelben lesz.
Bajnokok Ligája, a negyeddöntő párosításai:
április 5., kedd:
Bayern München–SL Benfica (visszavágó: április 13., szerda)
FC Barcelona–Atlético Madrid (visszavágó: április 13., szerda)
április 6., szerda
VfL Wolfsburg–Real Madrid (visszavágó: április 12., kedd)
Paris Saint-Germain–Manchester City (visszavágó: április 12., kedd)
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!