Hirdetés

Káoszhelyzet a palánk alatt

Amíg a férfiélvonalbeli kosárlabda-bajnokságban már korábban kikristályosodott, hogy a pénzügyi válságba került címvédő Ploieşti-i Asesoft CSU nélkül ugyan, de tisztességes létszámmal rajtolhat majd el a következő szezon, addig a női élvonalban még káosz uralkodik.

2015. július 21., 20:002015. július 21., 20:00

2015. július 21., 20:002015. július 21., 20:00

A sportági szövetségnek múlt héten kellett volna elkészítenie a párosítást, és gyakorlatilag kiírnia a versenyrendszert, ám több klub tartozása miatt most péntekre halasztották a közgyűlést. „Többen nem fizették ki a nevezéshez és induláshoz szükséges illetékeket, de voltak, akik felhívtak, hogy a hét folyamán törlesztik a tartozást” – mutatott rá a Krónikának Dan Berceanu. A Román Kosárlabda-szövetség (FRB) főtitkára hozzátette azonban, hogy a Nagyváradi CSU és a Craiova írásban jelezte, hogy nem vállalja az élvonalbeli indulást, inkább a másodosztályban lép majd pályára. Elviekben tehát az eddigi 14 helyett 12 csapattal rendezik majd a következő idényt, de Berceanu tájékoztatása alapján felkészültek arra az eshetőségre is, hogy csak 10 esetleg 8 együttessel lesznek kénytelenek kiírni a pontvadászatot. A rendszer elviekben változatlan marad, azaz a körmérkőzéses alapszakaszt követően felső- és alsóházi rájátszás dönt majd a végső sorrendről. „Csütörtökön kielemezzük a helyzetet, és a hétvégére már többet fogunk tudni” – tette hozzá a főtitkár.

Szatmár harcba száll
Berceanu ugyan nem akart neveket említeni, de egyes sajtóorgánumok beszámolója szerint a Szatmárnémeti Városi Sportklub csapata egyike azoknak, akiknek az élvonalbeli indulása még kérdéses. Lapunk megkeresésére ugyanakkor Valeriu Neagu klubelnök leszögezte: a bajnokságban való részvételük nincs veszélyben, harcba szállnak a következő idényben is. „Vannak egyesek, akik a csapat vesztét szeretnék” – kommentálta a híreszteléseket a klubvezető, hozzátéve, hogy nevezési szándékukat már benyújtották a sportági szövetséghez, a héten pedig a szükséges illetékeket is kifizetik. Rámutatott, hogy a helyi önkormányzat költségvetésének módosításával meglesz a szerepléshez szükséges költségvetésük, bővebb információval viszont majd csak az együttes összetartása után szolgál. „A csapat megy tovább” – hangsúlyozta Neagu.

Közfelháborodás
„Minden csapat fel van háborodva. Az egész szövetség szintjén bizonytalanság van, várjuk mi is, hogy mi fog történni” – jelezte lapunknak Rusz István László, a bajnoki ezüstérmes sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC menedzsere. Rámutatott, hogy náluk hiába stabil a pénzügyi támogatás, amíg nem körvonalazódik a bajnoki kiírás, addig nem tudnak tervezni, mert megfogalmazása szerint „nem mindegy, hogyan kell elosszák a pénzt”. „Nem mindegy, hogy hány csapattal rendezik az élvonalat” – hangsúlyozta a munkát eddigi sikeredzőjével, Zoran Mikessel folytató csapatmenedzser. Tájékoztatása szerint eddig csak a Szatmárnémeti VSK játékosát, a korábbi ifjúsági válogatott Andreea Popot igazolták le, irányítójuk, Annemarie Părău pedig továbbra is a háromszéki gárdát erősíti majd. A bizonytalanság egyelőre a felkészülésüket nem hátráltatja, mivel azt eleve csak szeptemberben kezdik, ugyanakkor európai kupaszereplést ilyen körülmények között nem vállalnak. „Semmi sem késztet arra, hogy pluszpénzt költsünk. A nemzetközi szereplés legalább 50 ezer eurós többletet jelentene” – magyarázta. Hozzátette, bár szurkolóik megérdemelnék a Sepsi-SIC kupameccsen való részvételét, amíg nem tapasztalnak stabilitást szövetségi szinten addig nem terveznek kontinentális megmérettetést.

Általános jelenség
„Az egész romániai sportra jellemző ez a bizonytalanság, nagyon sok sportklub helyzete lehetetlenült el az utóbbi időszakban” – mutatott rá Berceanu. Arról már lapunkban is többször cikkeztünk, hogy a sporttörvény pontatlansága miatt több önkormányzati finanszírozásra hagyatkozó klub kényszerült visszalépni a bajnokságtól. A problémát okozó cikkelyt, mint ismert, módosították, de úgy tűnik, hogy ez önmagában még nem oldotta meg a helyzetet. Berceanu szerint az önkormányzatokat elbátortalanította, hogy több elöljáró ellen indult vizsgálat a sporttámogatások miatt. „Egyesek rosszul értelmezik, mások pedig katolikusabbak akarnak lenni a pápánál. Ez a bizonytalanság egyáltalán nem válik a kosárlabdázás hasznára. A klubok elveszítik a játékosaikat, és úgy nem tudsz építkezni, hogy nincs egy pontos költségvetésed” – állapította meg a FRB főtitkára.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés