Hirdetés

Kanada Alpesi vk: Miklós Edit 44. hellyel tért vissza

A 44. helyen végzett a Lake Louise-ban rendezett lesiklásban Miklós Edit, aki januári súlyos térdsérülését követően, csaknem egy év kihagyás után pénteken versenyzett először.

MTI

2017. december 02., 00:002017. december 02., 00:00

2017. december 02., 00:022017. december 02., 00:02

Az alpesi világkupa-sorozat kanadai állomásán az MTK csíkszeredai születésű sízője a 18-as rajtszámot kapta, de nem a tervezett sorrend szerint tudott lejönni, mivel közvetlenül előtte az amerikai Lindsey Vonn bukott, ezért percekre megszakították a versenyt.

Csakhogy közben Miklós Edit már elindult, a nemzetközi szövetség honlapja szerint az első mérésnél egy századdal jobb volt az ideje az akkori éllovas, későbbi győztes osztrák Cornelia Hütterénél, de megállították.

Hirdetés

A magyar síző végül csak jóval később jöhetett le a pályán, s akkor lényegesen elmaradt a bő élcsoport tagjainak eredményétől, már az első mérésnél 47 századdal gyengébb volt az ideje, mint az első indulásakor.

Miklós Edit tavaly nagyszerűen kezdte a szezonját a kanadai helyszínen, lesiklásban tizedik és harmadik helyet szerzett, míg szuperóriás-műlesiklásban 13. lett. A mostani versenyre előzetesen nem tűzött ki magának számszerűsített elvárást, csupán azt fogalmazta meg célként, hogy visszarázódjon a versenyzésbe.

Szombaton újabb lesiklást, vasárnap pedig szuperóriás-műlesiklást rendeznek a kanadai vk-fordulón.

A pénteki lesiklás végeredménye:
-------------------------------
1. Cornelia Hütter (osztrák) 1.48.53 perc
2. Tina Weirather (liechtensteini) 1:48.62
3. Mikaela Shiffrin (amerikai) 1:48.83
...44. Miklós Edit 1:52.90

Az összetett vk állása: 1. Shiffrin 365 pont, 2. Viktoria Rebensburg (német) 236, 3. Petra Vlhová (szlovák) 221, ... Miklós pont nélkül

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés