
Fotó: MTI
2012. január 09., 07:452012. január 09., 07:45
A január második felében a hollandiai Eindhovenben megrendezendő Európa-bajnokság főpróbájának is beillő tornán Magyarország a Kanada felett aratott magabiztos, 11-6 arányú győzelemmel kezdett, majd szombaton a leginkább várt összecsapás, a vb-győztes olaszok elleni találkozó következett. Az itáliaiak – akik az Eb-n a magyarokkal azonos csoportban szerepelnek – az első napon 9-8-ra alulmaradtak a németekkel szemben, és a házigazdák elleni presztízscsatát sem ők kezdték jobban: Kemény Dénes tanítványai 2-0-ra, a második negyedben pedig 4-1-re megléptek.
A világbajnokok ezután – kettős emberelőnyben is játszva – 4-3-ra felzárkóztak, de ezt két magyar találat követte. A nagyszünet (6-4) után tovább nőtt az előny, ennek ellenére az olaszok nem törtek meg, és kisebb meglepetésre 7-nél kiegyenlítettek. Az utolsó játékrészt minimális előnnyel kezdték a magyarok (9-8), ám ekkor már az ellenfél nem tudta tartani a lépést velük. A vége 11-8 lett a hazaiak javára, akik közül a legeredményesebbnek a 3 gólt szerző Varga Dénes bizonyult.
A tegnapi zárónapot a németek is veretlenül várták, és a házigazdák elleni mérkőzésük igazi rangadónak bizonyult. Két ellentétes negyed (1-2, 2-1) után, a nagyszünetet követően sikeres német ötméteres vezette be a harmadik játékrészt, de már az ellentámadás meghozta az „egált”: centerből Steinmetz Ádám talált be (4-4). A várt fordítás helyett azonban az ellenfél pillanatai következtek (4-6), a felzárkózást Varga Dénes eredményes ötméterese jelentette (5-6), döntetlen helyett azonban német ötméteres, majd a sokadik emberhátrányos vendéggól következett (5-8). A hazai reményeket Steinmetz negyedzáró parádés centerezése hozta vissza (6-8).
Kásás Tamás gólját még érvénytelenítették a bírók, de a háromszoros olimpiai bajnok passza után Steinmetz közeli találata már a 7-8-at jelentette. Aztán Kiss Gergely balkeze sem remegett meg a büntetődobásnál (8-8), 17 másodperccel a vége előtt pedig Kásás bal felső sarkos, kapufás bombája döntött: 9-8-ra győzött a találkozó utolsó négy gólját szerző magyar válogatott.
Kemény Dénes szerint az olaszok ellen 11-8-ra megnyert összecsapáson megint kaptak néhány elkerülhető gólt. „A kapott gólok száma kissé sok, ha az ember magabiztosan nyer, ne kapjon nyolc gólt. Ebben kell fejlődni, de dicséretes, hogy úgy lőttünk tizenegyet, hogy fáradtság, illetve más okok miatt nehezebben koncentráltunk – értékelt a magyar kapitány, aki szerint helyén kell kezelni a németek elleni találkozót is. – Szívvel-lélekkel játszottunk, de messze nem úgy, ahogy tudunk, ezzel együtt elégedett vagyok a csapattal. A játékunk döcögött ugyan, ám a kellő pillanatokban meg-megvillant egy-egy játékosunk. Az Európa-bajnokság előtt nagyon hasznos volt ez a találkozó is.”
A százszázalékos mérleggel megnyert torna után kedvező előjelek mellett, megerősödött önbizalommal várhatja Kemény Dénes csapata a január 16-ai Eb-rajtot, amikor az olasz válogatott elleni újabb – a székesfehérvárinál jóval nagyobb téttel bíró – csata következik a két gárda között.
Volvo Kupa, eredmények: Magyarország–Kanada 11-6, Németország–Olaszország 9-8, Magyarország–Olaszország 11-8, Németország–Kanada 12-8, Magyarország–Németország 9-8, Olaszország–Kanada 14-9. A torna végeredménye: 1. Magyarország 9 pont, 2. Németország 6, 3. Olaszország 3, 4. Kanada 0.
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.