Jogi buktatók az UTA és a Liberty egyesülésének útjában

Körvonalazódik az UTA– Nagyszalonta együttműködés, ám a jogi nehézségek miatt a tárgyalások tovább húzódnak. Vízer Máriusz, az élvonalba frissen feljutott Liberty tulajdonosa a Gazeta Sporturilor sportnapilapnak már kijelentette, hogy csapata a jövő szezonban Aradra költözik.

Páva Adorján

Páva Adorján

2006. június 07., 00:002006. június 07., 00:00


Labdarúgás
A Nagyváradon bejegyzett Liberty szalontai stadionja nem felel meg az A osztályos előírásoknak, és bár a Nagyváradi Bihar FC arénájának használata kézenfekvőbbnek tűnt, a klubtulajdonos szerint a megyeszékhely képviselői ellenszenvvel fogadták az ötletet. Delorean Gyula, a stadiont felügyelő nagyváradi önkormányzat ifjúsági és sportbizottságának titkára viszont a Krónikának elmondta: a Liberty részéről nem érkezett megkeresés a stadion esetleges használatával kapcsolatban, és már nem is számítanak rá.
Vízer azt is megerősítette, hogy a két csapat egyesüléséről folytat tárgyalásokat a C osztályba kiesett UTA vezetőivel. „Olyan gárdát szeretnénk összehozni Aradon, mely meg tud felelni az A osztály elvárásainak” – nyilatkozta a Magyarországon élő üzletember. Gheorghe Falcã, a város polgármestere az aradon.ro internetes honlap szerint már tényként kezeli a fúziót: „Aláírtuk az UTA A osztályos szerepléséhez szükséges iratokat, már csak a jogi háttér rendezése maradt hátra”. A városvezető kötelezettséget vállalt a stadion felújítására, és Marcel Coraº, az UTA sportigazgatója el is utazott Bukarestbe, hogy a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) licencosztó bizottságánál kérvényezze az A osztályos licenc megszerzését, ezt azonban az illetékes bizottság nem tudta megerősíteni lapunknak.
Információink szerint éppen a megfelelő jogi keretek kidolgozása jelenti az egyesülés egyik legnagyobb akadályát. Iustin ªtefan, a FRF jogtanácsosa a Krónikának elmondta, a jelenlegi keretek között nem jöhet létre a fúzió. „Tudomásom szerint az UTA kereskedelmi társaságként van bejegyezve, míg a Liberty sportegyesületként szerepel. Két jogi személy csak akkor egyesülhet, ha ugyanazok a törvények vonatkoznak rájuk, ez esetben pedig ez nem áll fenn – mondta a licencosztó bizottság tanácsadója. – Két lehetőség van: egyenjogú felek egyesülése, vagy az egyik fél felvásárolja a másikat. Az első esetben egy új, harmadik csapat jön létre, és a létrehozott együttes dicsőséglista nélkül, tiszta lappal indul, a második esetben a beolvasztott csapat megszűnik”. A jogi akadályokat Cãtãlin Sãrmãºan, a szalontaiak alelnöke is elismerte lapunknak: „Biztosat csak a hét végén mondhatunk, hiszen ki kell dolgoznunk az együttműködés pontos kereteit”.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 10., szerda

Komoly erdélyi esélyekkel rajtol a jégkorong Erste Liga 18. idénye

Pénteken kezdődik a jégkorong Erste Liga 18. idénye, amelyben már nem vesz részt az osztrák bázisú bajnoksághoz csatlakozó Ferencváros, így szakértők szerint az erdélyi csapatok számítanak esélyesnek.

Komoly erdélyi esélyekkel rajtol a jégkorong Erste Liga 18. idénye
2025. szeptember 09., kedd

Ronaldóék ellen is vezettek, ám nem szereztek pontot Szoboszlaiék

Magyarország labdarúgó-válogatottja 3-2-re vereséget szenvedett Portugáliától Budapesten a világbajnoki selejtezősorozat keddi játéknapján, az F csoport második fordulójában.

Ronaldóék ellen is vezettek, ám nem szereztek pontot Szoboszlaiék
2025. szeptember 09., kedd

Magyarországon is szobrot kapott a négyszeres olimpiai bajnok székely tornászlegenda

Felavatták kedden a román színekben négyszeres olimpiai bajnok Szabó Katalin szobrát, amelyet Székesfehérváron az Olimpiai Parkban, a helsinki játékokon 16 aranyérmet nyert magyar sportolók emlékét megörökítő alkotás mellett állítottak fel.

Magyarországon is szobrot kapott a négyszeres olimpiai bajnok székely tornászlegenda
2025. szeptember 08., hétfő

Szoboszlai: azonnal aláírnám a döntetlent Portugália ellen

A csapatkapitány Szoboszlai Dominik kiegyezne azzal, ha a magyar labdarúgó-válogatott kedden hazai pályán döntetlent érne a portugálok ellen a 2026-os világbajnokság selejtezősorozatában.

Szoboszlai: azonnal aláírnám a döntetlent Portugália ellen
2025. szeptember 06., szombat

Kétgólos előnyt adott el a magyar labdarúgó-válogatott Dublinban

Két góllal vezetett, mégis döntetlent játszott Marco Rossi együttese Írország ellen a 2026-os világbajnokság szombat esti selejtezőmérkőzésén. A magyar labdarúgó-válogatott a második félidő nagy részében emberhátrányban játszott.

Kétgólos előnyt adott el a magyar labdarúgó-válogatott Dublinban
2025. szeptember 06., szombat

Marco Rossi: nüanszok dönthetnek a szombati ír-magyar meccsen

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint nüanszok dönthetik el szombaton a magyar labdarúgó-válogatott írországi rajtját a világbajnoki selejtezősorozatban.

Marco Rossi: nüanszok dönthetnek a szombati ír-magyar meccsen
2025. szeptember 05., péntek

Kulcsfontosságú meccsel indít a világbajnokságra áhítozó magyar fociválogatott

Az erőviszonyokat tekintve talán a legfontosabb mérkőzéssel kezdi meg a 2026-os világbajnokság selejtezősorozatát a magyar labdarúgó-válogatott, amely 1986 után juthat ki ismét a sportág legnagyobb seregszemléjére.

Kulcsfontosságú meccsel indít a világbajnokságra áhítozó magyar fociválogatott
2025. szeptember 04., csütörtök

Hiába BL-bíró, Kovács István a Szuperligában csak középmezőnyben keres

Meglepő nevek vezetik a romániai játékvezetők idei kereseti listáját: egy nem FIFA-kerettag bíró kapta a legtöbb pénzt.

Hiába BL-bíró, Kovács István a Szuperligában csak középmezőnyben keres
2025. szeptember 04., csütörtök

BL-győztest igazolt a Kolozsvári CFR

A Kolozsvári CFR labdarúgóklub szerda este a Facebook-oldalán jelentette be, hogy átigazolta a neves francia védőt, Kurt Zoumát.

BL-győztest igazolt a Kolozsvári CFR
BL-győztest igazolt a Kolozsvári CFR
2025. szeptember 04., csütörtök

BL-győztest igazolt a Kolozsvári CFR

2025. szeptember 03., szerda

Gőzerővel készül a magyar labdarúgó-válogatott az írek ellen

Nagy Zsolt, a magyar labdarúgó-válogatott szélsője szerint mindenki tisztában van az írek otthonában sorra kerülő világbajnoki selejtező súlyával.

Gőzerővel készül a magyar labdarúgó-válogatott az írek ellen