Hirdetés

Jó magyar kezdés Zágrábban

Győzelemmel kezdett a magyar és a román férfi vízilabda-válogatott is a Zágrábban zajló Európa-bajnokságon: Kemény Dénes tanítványai két góllal verték a németeket, míg a Kovács István által felkészített román csapat számára nem jelentett gondot Törökország legyőzése. A háromszoros olimpiai bajnok magyar csapat a nyár folyamán négyszer is összemérte erejét a németekkel, így a játékosoknak volt alkalmuk felkészülni egymásból.

Páva Adorján

2010. augusztus 30., 05:502010. augusztus 30., 05:50

Ez meg is látszott az első negyedben, amelyben a németek jutottak vezetéshez, Biros Péter két góljával azonban fordítottak a piros-fehér-zöldek. A lendület azonban hamar megtört, s a negyed végén – Varga Dénes elhibázott ötméterese miatt is – Birosnak ismét egyenlítenie kellett (3-3). A júliusban a németektől még vereséget szenvedő, ám azután a riválist Szolnokon, Békéscsabán és a budapesti Vodafone Kupán is legyőző magyarok a második játékrészben már jóval határozottabban játszottak: Madaras, Biros és Hosnyánszky góljára csak egyetlen válasz érkezett (6-4). A folytatásban ötgólosra duzzadt az előny (9-4), de a németek sorozatban 3 lőtt góllal éreztették, itt még semmi sincs lefutva. Azonban közelebb már nem engedték ellenfelüket a magyarok, akik végül 10-8-ra nyertek.

„Elégedett vagyok az eredménnyel – de csak azzal” – idézte Kemény Dénes szövetségi kapitányt az Eb hivatalos honlapja. Szécsi Zoltán, a háromszoros olimpiai bajnok kapus hangsúlyozta, minden világversenyen nehéz az első meccs, így most az a legfontosabb, hogy megvan a három pont. Azt azonban a hálóőr is elismerte, jelentősen fel kell javulni a mai mérkőzésre, amelyen Magyarország a nagy rivális Szerbiával csap össze a B csoportban (m1, 17.30).

Az A jelű hatosba besorolt Románia jóval egyértelműbb győzelmet aratott a csoport leggyengébbnek tartott tagja, Törökország ellenében. A Kovács István által felkészített román csapat az első két negyedben még nem tudott meglépni – mindkettőt 3-2-re nyerte –, de a harmadikban már kijött a két válogatott közötti tudásbeli különbség (4-1), s a zárófelvonásban még eggyel növelték előnyüket (2-1). A 12-6-os sikert biztató eredményként könyvelte el Ladislau Balanov másodedző, de elismerte, a folytatásban lesz mit kiküszöbölni: „Nagyon fontos volt számunkra, hogy jól kezdjünk az Eb-n: a három pont mellett a gólkülönbség is számított. Innentől kezdve jóval nehezebb mérkőzések várnak ránk, amelyeken már nem engedhetünk meg olyan apró hibákat sem, amelyeket most elkövettünk.” Románia ma Spanyolország ellen folytatja szereplését Zágrábban.

Európa-bajnokság, férfiak, első forduló, A csoport: Törökország–Románia 6-12. Az Olaszország–Spanyolország és a Montenegró–Horvátország mérkőzés lapzárta után ért véget. B csoport: Oroszország–Macedónia 9-10, Magyarország–Németország 10-8, Szerbia–Görögország 13-5.
 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés